Szórakozás

„Elkapta a hajamat és letiport a földre” – bántalmazó kapcsolatáról beszélt Jázmin Viktória

RTL
RTL
Korábban a szülei sem tudtak a vele történtekről, de fontosnak tartja, hogy nyíltan beszéljen a traumáiról.

Jázmin Viktória a Celebrandiban beszélt először arról, hogy korábbi párkapcsolataiban fizikai és lelki bántalmazást szenvedett el. A műsor hétfői epizódjában azt mondta, sokat gondolkozik azon, hogy készen áll-e egy komoly kapcsolatra.

Tök mindegy, hogy mik történtek régen mással, azt nem vetíthetem rá az új emberre

– fogalmazott a modell, aki szerint az lesz a legnehezebb, hogy újra bízni tudjon valakiben. Felidézte, hogy előfordult, hogy megijedt egy férfi érintésétől, mert az rossz emlékeket hozott elő belőle. Egyik traumatikus élményét is felelevenítette az adásban.

Tök aranyos befont copfban volt a hajam. Elkapta a hajamat és letiport a földre, és konkrétan ordibált velem. Tíz százalékon volt a telefonom, zokogtam, sírtam, nem tudtam, hogy mit csináljak. Menjek oda haza, aki éppen letiport a földre?

A modell bevallotta, nem ez volt az egyetlen eset, amikor bántalmazták egy kapcsolatában.

Rengeteg fajta bántalmazás létezik. Volt olyan exem, aki szavakkal bántott. És ha folyamatosan bántanak szavakkal, folyamatosan szurkálnak, akkor egy idő után elvérzel, ha akarod, ha nem

– jegyezte meg Jázmin Viktória, aki még szüleit sem avatta be a történtekbe.

Elmondta, végül annyira rosszul lett mentálisan a bántalmazástól, hogy három hónapig nem tudott kikelni az ágyából és folyamatosan csak sírt. Ekkor elkezdett pszichológushoz járni, ami segített neki kilépnie a kapcsolatból.

Először nem akartam ezekről beszélni, mert úgy voltam vele, hogy így fognak tekinteni rám, meg elítélnek. De aztán úgy döntöttem, hogy igazából én is egy vagyok a sok közül, akikkel valami ilyen megtörtént. Leszek én az, aki elmondja ezt egy műsor keretében, és lehet, hogy valakinek ez segíteni fog. Ezek a dolgok mindig bennem lesznek, nem fognak elmúlni, szóval úgy voltam vele, hogy én ezt szeretném elmondani

– mondta el az egykori szépségkirálynő.

Az idézett részlet az RTL felületén tekinthető meg teljes egészében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik