Élet-Stílus

Jamie Foxx törölte az antiszemitának tartott posztját és bocsánatot kért

CHANDAN KHANNA / AFP
CHANDAN KHANNA / AFP

Jamie Foxx bocsánatot kért egy Instagram-posztért, amely sokak szerint antiszemita volt. Az 55 éves színész törölte a bejegyzést, amely így szólt:

Megölték ezt a Jézus nevű fickót… mit gondolsz, mit fognak veled csinálni????!

– írta Foxx, aki bejegyzését a #fakefriends és #fakelove, azaz kamubarátok és kamuszeretet hashtagekkel is ellátta.

Egyes közösségi média felhasználók szerint Foxx posztja azt az antiszemita toposzt erősítette, miszerint a zsidók kollektíven felelősek Jézus Krisztus haláláért. A római katolikus egyház 1965-ben hivatalosan elutasította ezt a gondolatot.

Szombaton Foxx egy új Instagram-posztban foglalkozott a kritikával, amelyben a következőket írta:

Szeretnék bocsánatot kérni a zsidó közösségtől és mindenkitől, akit a posztom megsértett. Most már tudom, hogy a szóhasználatom sértő volt, és sajnálom. Soha nem ez volt a szándékom. Tisztázzuk, hogy elárult egy hamis barátom, és erre gondoltam az »ők« kifejezéssel, semmi többre

– írta Foxx az Instagram-posztban.

Jennifer Anistont is érte kritika, miután úgy tűnt, hogy lájkolta Foxx eredeti posztját, mielőtt azt törölték volna. A Jóbarátok színésze ezután közleményt adott ki az Instagramon, amelyben azt írta, hogy nem támogatja az antiszemitizmus semmilyen formáját.

Jamie Foxx egyébként áprilisban kórházba került, és hetekig kellett ápolni egy meg nem nevezett betegség miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik