Tudomány

Halat fognak a csodapókok

Ráadásul meg is eszik a náluk nagyobb zsákmányt. Vizen járásban is kiemelkedőek.

Halászó pókokat fedeztek fel minden kontinensen svájci és ausztrál tudósok. Számos, vízparton élő fajuk saját testénél nagyobb halakat is zsákmányul ejt – derült ki a tanulmányukból.

A pókokról úgy tartják, rovarokra vadásznak, ám az új kutatás szerint sok fajuk halakkal is táplálkozik. Egyes esetekben erős méreggel ölik meg náluk sokkal termetesebb áldozatukat – idézte a BBC hírportálja a kutatócsoportnak a PLos One tudományos lapban megjelent tanulmányát.

Halat elejtő pókok eseteit gyűjtötte és dokumentálta Martin Nyffeler, a Bázeli Egyetem és Bradley Pusey, a Nyugat-Ausztráliai Egyetem kutatója. Öt pókcsalád fajait is megfigyelték akció közben, további három család egyes fajai laboratóriumi körülmények között vadásztak halra.

Forrás: Europress

Ezek a félig vízi pókok jellemzően sekély édes vizű patakok, tavak, mocsarak nedves partján élnek. Van, amelyik tud úszni, merülni és a víz színén sétálni. Általában azonban erős idegmérgek segítségével ölik meg és fogyasztják el a náluk nagyobb, súlyosabb halakat, melyek átlagosan kétszer olyan hosszúak voltak, mint a ragadozó pókok.

Alkalmi zsákmány, ám nagy tápértékű, fehérjében és kalóriában gazdag fogás lehet a pókoknak a hal – állapította meg Nyffeler. A Déli-sarkvidéken kívül minden kontinensen előfordult, a legtöbb esetet azonban Észak-Amerikában, elsősorban Floridában dokumentálták. Itt a félig vízi pókok kis édesvízi halakat ejtettek el, például szúnyogirtó fogaspontyot.

A vadászat a szemtanúk szerint úgy folyt, hogy a pók hátsó lábait beleakasztotta egy kőbe vagy növénybe, mellső lábait a víz színén, csapásra készen tartotta. Amint elkapta a halat, száraz helyre vonszolta, mielőtt az általában órákig tartó lakomába kezdett volna.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik