Sport

„Szögezzük le, fantasztikus munkát végeztek vele Magyarországon” – az amerikai edzőlegenda Kós Hubertet dicsérte

Adam Pretty / Getty Images
Adam Pretty / Getty Images

Bob Bowman legendás úszóedzőnél Kós Hubert a favorit 200 méter háton jövőre a párizsi olimpián. A fukuokai vizes világbajnokságon szereplő amerikai úszóválogatott szövetségi kapitányaként dolgozó szakember az Arizona State egyetemen fél éve irányítja a felkészülését a 20 esztendős magyar úszónak, aki pénteken országos csúccsal nyert világbajnoki címet 200 méter háton.

A 23-szoros olimpiai bajnok legenda, Michael Phelps korábbi edzőjét a viadal vasárnapi zárónapján, a délelőtti előfutamok előtt kérdezhették az újságírók, az M4 Sportnak válaszolva az 58 éves szakember a Kós Huberttel közös első fél évvel kapcsolatban azt mondta:

Először is szögezzük le, Hubival alapvetően fantasztikus munkát végeztek Magyarországon az elmúlt tíz évben, az elődöm érdemli az elismerést, én csak egy picit segítettem

– utalt Magyarovits Zoltánra Bowman.

„Elsősorban a fordulója technikáján, illetve a víz alatti munkájával dolgoztunk, és azt gondolom, összességében nagyon jót tett neki a folyamatos versenyzés, hogy az egyetemi sorozatban mindig gyorsnak kellett lennie, ráadásul napról napra olyan versenyzőkkel készül, akik vele azonos szinten vannak” – fűzte hozzá a tréner.

Kós Hubert világbajnoki címe:

Az MTI kérdésére, miszerint a következő egy évben mik a tervek Kóssal, a hátúszásra koncentrálnak majd, vagy esetleg mások az elképzelések, azt nyilatkozta: „Nyilvánvalóan nagyon jól megy neki a hátúszás, de én azért szeretném majd látni vegyesen is, ahol ugyancsak erős. Szerintem 100 pillangón is jól szerepelne, a következő idényben pedig megnézzük majd a gyorsúszást is, mert szerintem ott is bőven tud még fejlődni.”

Bob Bowman a távirati iroda azon kérdésére, hogy Kós olimpiai favorittá lépett-e elő 200 méter háton, azt mondta:

Nem tudom, de nekem ő a favorit.

A trénert a körülbelül tízperces sajtóeseményen a francia újságírók hada természetesen a 400 méter vegyesen Michael Phelps 2008-as rekordját megdöntő Léon Marchand-ról kérdezte, akinek Bowman szerint kiváló a vb-je, hiszen minden egyes úszását tökéletesen tudta felépíteni az előfutamoktól kezdve az elődöntőkön át a finálékig.

Az amerikai válogatott a mostani világbajnokságon az aranyérmek számában jóval gyengébben teljesít, ezzel kapcsolatban ugyanakkor Bob Bowman azt mondta, rendkívül fiatal csapattal vesznek részt a viadalon, az úszók pedig a saját idejükhöz képest jól teljesítenek, és a megszerzett érmek számát nézve toronymagasan a legjobbak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik