VV Merci az Instagram-oldalán található posztokról és azok hátteréről mesélt az rtl.hu-nak adott videós interjújában. Egy nyaraláson készült bikinis fotó kapcsán az egykori ValóVilág-szereplő arról beszélt, nemrég megműttette a melleit.
Nagyon régóta szerettem volna megcsináltatni őket. Nem volt egyébként különösebb problémám velük, és ha azt mondták volna, hogy életem végéig így kell maradnom, az sem lett volna traumatikus. Úgy voltam vele, hogy ha minimálisan is zavar valami, akkor azt szeretném megcsináltatni, most pedig volt rá lehetőségem. Nagyon elégedett vagyok a végeredménnyel, örülök, hogy így döntöttem végül
– fogalmazott a kamerák előtt VV Merci, majd arról beszélt, szerinte rendben van magával.
Alapjáraton megvan az egészséges önbizalmam, nincs testképzavarom. Viszont az ember olyan, hogy sosem elég neki, sosem tökéletes saját maga számára, mindig akar valamit magán javítani, és ez nálam sincs másképpen.
Elmondta, mostanában nem kap túl pozitív visszajelzéseket, állítása szerint sokan mondják neki, hogy a természetesség jobban állt neki. „Az ember változik, és szerintem az a legfontosabb, hogy mindenki saját magával legyen megelégedve” – tette hozzá.
Tervben van még szépészeti beavatkozás, az orromat meg szeretném csináltatni, de ezzel is úgy vagyok, mint a melleimmel, szóval ha azt mondják, hogy nem csináltathatom meg, akkor azt mondom, hogy oké. Tehát ez még azért ráér. Illetve szoktam járni töltetni a számba félévente, évente, de ennyi amúgy, mást nem tervezek
– mondta el jövőbeli terveiről.
Szerintem mindenki szép természetesen, úgy, ahogy van, viszont hogy ha valaki saját magával nincs megelégedve, akkor úgy gondolom, nincs miről beszélni, mert az a legfontosabb, hogy az adott ember jól érezze magát a saját bőrében. Ha neki ehhez arra van szüksége, hogy feltöltesse a száját, megcsináltassa a mellét vagy póthajat tetessen, akkor csináltassa meg, hogy neki a mindennapjai könnyebbek legyenek.