Élet-Stílus

Megkóstolták a világ első lombikhambiját

Ma végre kiderült, milyen íze van a világ első laborban kitenyésztett hamburgerhúsának. A nagy tudományos felfedezés kapcsán összegyűjtöttük a legérdekesebb sztorikat a gyorséttermek állócsillagáról, a hamburgerről.

A világ legdrágább hamburgere

A hambi nem épp a legdrágább ételek közé tartozik, a csalamádés „patkányburgert” már 4-500 forintért is meg lehet kapni a Balcsin, de akad, aki nem aprózza el az élvezeteket.

A világ legdrágább hamburgere a USocial.net nevű weboldal évfordulós, jótékony célokra eladott burgere volt, 10 ezer dollárt ért (~2,3 millió forint) kelt el. A luxusszendvicsben wagyu marhahús volt, szarvasgomba és némi 24 karátos arany. De nem is ezek voltak a legkülönlegesebb hozzávalói a hambinak, hanem az a spanyol sonka, amit különleges diétás tápon tartott, ibériai fekete disznóból gyártanak.

A világ legrosszabb hamburgere

Ha azt gondolja, hogy az előbb emlegetett Balaton-parti fagyasztott húsos, csalamádés, szottyadt bucis rémségnél nincs rosszabb, téved. A világ legrosszabb hamburgere címet ugyanis nem a legrosszabb ízű, hanem a legegészségtelenebb szendvicse érdemelte ki.

A hambi amúgy sem diétás, de Las Vegas-i Heart Attack Grill („Szívroham Grill”) úgynevezett „Négyszeres bypass” burgere az összesen túltesz. A szendvicsben van 4 db félfontos hús, 3 evőkanál zsír, 20 szelet bacon, 8 szelet sajt, 20 darab zsírban kisütött bundázott hagymakarika, némi paradicsom, majonéz, ketchup, mustár és persze egy óriásbuci. Ez a szendvics a hivatalos Guiness-rekord szerint 9982 kalória. Schobert Norbi zokogna tőle.

A Heart Attack Grill egyébként megszolgálta a nevét – nem hivatalos szóvivőjük idén februárban, az étterem előtti buszmegállóban halt meg… szívrohamban

A világ legegészségtelenebb húshelyettesítője

A nagyszámú, a marhahúsevést tabunak tekintő hindu közönség nyugatizálódásának eredményeként jött létre a vegaburger. Az indiai McDonald’s-okban például teljesen kizárt, hogy az ember rendes hamburgert vegyen.

A tehenek szerencsétlenségére azonban jó pár tény mutat arra, hogy a vegaburger korántsem egészségesebb, mint a húsos. A húst helyettesítő szójabab ugyanis sok esetben hexánt tartalmaz, egy olyan alkán szénhidrogént, ami például a benzin egyik alkotóeleme.

2010-ben az Apple egyik kínai gyárában hexán mérgezésben halt meg egy munkás – nem azért, mert vegaburgert evett, hanem mert az érintőképernyők tisztítása közben túl sokszor érintkezett ezzel az anyaggal.

A világ első hamburgere

Nem is hinné az ember, hogy hány történet kering a gasztrotörténelemben arról, hogy ki készítette a világ első hamburgerét. A legvalószínűbb szendvics-innovátor nem Hamburg városához, hanem az amerikai New Havenhöz kötődik.

Louis Lassen az 1900-as években élt és a legenda szerint egy siető munkásnak dobta össze élete első marhahúsos szendvicsét, amiből később a hamburger született. Lassen családja egyébként 113 éve ugyanott gyártja különleges szendvicseit, amelyekbe a húson kívül csak sajtot, paradicsomot és hagymát tesznek. A ketchup, mustár vagy majonéz ugyanis a Lasseneknél tabunak számít.

A világ első hamburgerszagú kölnije

Nagyon sok furcsaságot használ a szépségipar a parfümök készítéséhez. Az illatos löttyök egyik legdrágább hozzávalója például az ámbra, tehát a bálnahányadék. Vagy ott van a castoreum nevű illatanyag, ami a hódok anális mirigyéből származik, vagy a hyraceum, amely nem más, mint a fokföldi szirtiborz megkövesedett kakája.

Ezek után nem meglepő, hogy a szépségipar rápörgött a népszerű hamburgerekre és a Burger King megcsinálta a maga parfümét, amelynek „csábos illata van keveredve egy kis roston sült hússzaggal”.

A világ legkevésbé igaz hamburgeres legendája

Évente tűnnek fel az interneten olyan történetek, amelyek elrettentő, évek alatt sem megromló hamburgerekkel sokkolják az embereket. Az ilyen urbánus legendák megosztói általában hozzáteszik, hogy a sok tartósítószer miatt nem penészednek meg ezek a szendvicsek. Pedig ez nem igaz.

Sokan utánajártak és cáfolták is a pletykákat, a megoldás pedig meglehetősen egyszerű. Mivel a hamburgerek hozzávalói a készítés során elvesztik nedvességük nagy részét, a normál szobahőmérsékleten tartott hambik egyszerűen már azelőtt teljesen kiszáradnak, mielőtt elkezdenének rohadni vagy penészedni.

példáTessék betenni egy mekis burgert egy zacskóba és valami nedves helyiségbe – például a fürdőszobába – és meg tetszik látni, hogy néhány nap után már nem egy múmiaszerű izé, hanem egy szépen rothadó, penészes undormány lesz a végeredmény.

A világ első laborban készített hamburgerhúsa

Na, azt épp ma kóstolták meg először. Legalábbis a nagyközönség. A lombikhambi (hivatalos nevén Cultured Beef) állítólag nem teljesen olyan ízű, mint a marhahús, bár az állaga ahhoz hasonló. Öt éven keresztül kutatták miként lehet előállítani, a hétfőn megkóstolt darab három hónap alatt készült el.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik