Sport

A női pólókapitány a görögök ellen parádézó Magyari Aldáról: Ha két nappal ezelőtt így véd, akkor most mi játszanánk az elődöntőt

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI

Az ötödik helyért játszhat a magyar női vízilabda-válogatott, amely a szerdai helyosztón egy góllal verte a görögöket a fukuokai vizes világbajnokságon. Az ötödik helyért az ellenfél az Egyesült Államok lesz, amely a tavalyi budapesti vébén a döntőben verte a magyar csapatot.

„Ez egy olyan kibrusztolt győzelem volt, ami nagyon kellett a lelkeknek. Számítottunk rá, hogy nem lesz sima dolog. Ugyan nem volt hibátlan a játékunk, de a mai teljesítményünkre lehet építeni” – értékelte a találkozót az MTI-nek Bíró Attila, aki hozzátette, természetesen előzetesen bízott abban, hogy a magyar-amerikai párharcot ezúttal is valamelyik éremért rendezik, a célok azonban nem változtak, megpróbálják legyőzni a riválist.

A szakember külön kiemelte Magyari Aldát, aki klasszis teljesítményt nyújtott a kapuban, 61 százalékkal védett:

Mondhatom, ha két nappal ezelőtt így véd, akkor most mi játszanánk az elődöntőt

Magyar elmondta, sajnálja, hogy a spanyolok ellen nem tudott ilyen teljesítményt nyújtani, viszont annak örül, hogy ő és a csapat is fel tudott állni az elveszített negyeddöntő után.

„Személyes célként azt tűztem ki magam elé, hogy ezen a két mérkőzésen ne legyen hullámzó a teljesítményem, és ki tudjam hozni magamból a maximumot” – fogalmazott Magyari.

A válogatottban 700. gólját megszerző Keszthelyi Rita kifejtette, nem igazán foglalkozik ezekkel a számadatokkal, néhány találatára emlékszik csak igazán, főként még az első, 2009-es világbajnokságáról.

A mérkőzéssel kapcsolatban megjegyezte, büszke a csapatra, mert nem engedték el egymás kezét az elveszített negyeddöntőt követően.

„Egy dologért kell szurkolni, hogy az ausztrálok ne jussanak fináléba” – utalt Keszthelyi arra, hogy az ausztrálok döntősként elvinnének egy kvótát, az óceániai indulási jog pedig így Új-Zélandra szállna, ezáltal egy európai csapattal kevesebb lehetne ott a párizsi olimpián.

Nos, a spanyolok 12-10-re verték Ausztráliát,

így európai csapatok vívják a döntőt, mert a másik ágról az olaszokat 9-8-ra legyűrő Hollandia jutott be.

eredmények, női vízilabdatorna:

elődöntő:
Spanyolország – Ausztrália 12-10 (5-2, 3-4, 2-2, 2-2)
Hollandia – Olaszország 9-8 (4-2, 2-3, 2-2, 1-1)

 

az 5-8. helyért:
Egyesült Államok – Kanada 16-4 (5-1, 2-1, 6-1, 3-1)
Magyarország – Görögország 10-9 (2-1, 2-2, 5-4, 1-2)

 

a 9. helyért:
Franciaország – Izrael 11-7 (3-2, 4-1, 4-1, 0-3)

 

a 11. helyért:
Új-Zéland – Dél-afrikai Köztársaság 25-6 (7-0, 6-3, 6-1, 6-2)

A kiemelt képen Magyari Alda (piros sapkában) Szilágyi Dorottyával pacsizik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik