Közélet

Egyre többe kerülnek a köztemetések az önkormányzatoknak

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

A legutóbbi elérhető adat szerint 2021-ben összesen 6700 halott esetében nem akadt senki, aki magára vállalta volna, vagy akivel kifizettethették volna a temetés költségeit, így ezeket a szertartásokat az érintett önkormányzatoknak kellett finanszírozniuk – írja keddi cikkében a Népszava.

Évente több ezer embert temetnek el önkormányzati költségen, amennyiben az elhunytnak nincs fellelhető hozzátartozója, vagy van ugyan, de nem tudja kifizetni az egyre drágább szolgáltatást. A lap a KSH idősoros adataira hivatkozva azt írja: 2011 és 2021 között 6300–7300 közpénzből fizetett temetést rendeztek egy évben országszerte, ám a korábbi csökkenő tendencia a pandémia után megtört, azóta újra emelkedik a köztemetések száma.

Mindez azért jelent egyre nagyobb problémát az önkormányzatoknak, mert a temetkezések ára is folyamatosan emelkedik. Míg 2011-ben 658 millió forintot költöttek köztemetésre a települések, 2021-ben már 958 millió forintra rúgott a számla – írja a lap.

A köztemetések ára 2015 óta az átlag 102 ezer forintról 2021-re 143 ezerre emelkedett, ami az elmúlt évben tovább nőtt az infláció, a temetőket üzemeltető önkormányzatok, illetve a magánszolgáltatók áremelésének hatására. Az ár erősen függ a temetés helyétől: Kelet-, illetve Észak-Magyarországon akár 10–15 ezerrel is kevesebbet költenek erre a települések a KSH adatai szerint, mint mondjuk Budapesten vagy a Dunántúlon.

A temetkezés költsége az inflációnál is nagyobb mértékben növekedett az elmúlt években, így a kiadások részleges vagy teljes állami átvállalására nagyon is nagy igény lenne. 2013-ban a KSH szerint a koporsós temetési szolgáltatásért – sírásás, ravatalozás, temetés, levezetése, gyászkocsi, egyebek – 190 ezer forintot kellett fizetni. Hamvasztás esetén – ravatalozás, áldozati láng, temetés levezetéses, gyászkocsi, egyebek – 139 ezerre rúgott a számla. Tavaly júniusban a koporsós szertartás átlagosan 322 ezer forintba került, míg idén júniusban már több mint 399 ezer forintba, a hamvasztás ára pedig a tavalyi 229 ezerről 286 ezerre ugrott.

Vagyis tíz év alatt több mint duplájára nőttek az árak, amelyből 24 százalékot az elmúlt évben hozott össze a szektor. De ez nagyban függ attól, hogy Budapestről, vidéki nagyvárosról vagy egy kisebb településről van szó. Budapesten például tavaly 350 ezer forintba került egy hamvasztásos temetés, míg 603 ezerbe a koporsós végtisztesség. Persze ez átlag, a pontos összeg nagyban függ a helyszíntől és a hozzátartozók „elvárásaitól” is. A növekvő üzemanyagár, a bérköltségek vagy éppen a koporsófa árának emelkedése miatt a temetkezési szolgáltatás egyre drágább, ami miatt a hozzátartozók a koporsós helyett egyre inkább a hamvasztásos temetést, azon belül is a szórást, vagy a hamvak hazavitelét választják – írja a Népszava.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik