A budapesti Kálvin téri templomot mindenki jól ismeri, hiszen a magyar reformátusok egyik központi épülete előtt nem csak tömegek utaznak át nap mint nap, de számos filmben – így Szabó Magda Abigél című regényének filmadaptációjában – is láthattuk.
A Hild Vince tervei szerint 1830-ra megszületett, a nagy árvíz után Hild József által helyreállított templom titkát azonban kevesen ismerik: a templomhajó bal oldalán nyugszik ugyanis Charlotte Strachan, azaz Strachan Sarolta, aki nemcsak hogy anglikán volt, de egy katolikus férfi feleségeként temették református templomba.
![Skóciából érkezett anglikán grófné sírját rejti a Kálvin téri református templom 1](https://s.24.hu/app/uploads/2023/07/bnagz20230704242.jpg)
A rejtély feloldása nem túl bonyolult: a skót Strachan admirális lányának szívét gróf Zichy-Ferraris Manó rabolta el, aki az I. huszárezredből való leszerelése után, 1837-ben vette nőül Charlotte-ot, rövidesen epedig Magyarországra költöztek.
A református templomok hajóiban szokatlan módon feltűnt sír három évvel a grófné halála után, 1854-ben került a helyére, elhelyezése pedig azért valósulhatott meg, mert a nő végrendelete kimondta:
a környezetéből díszességével kiugró,
síremléknek.
![Skóciából érkezett anglikán grófné sírját rejti a Kálvin téri református templom 2](https://s.24.hu/app/uploads/2023/07/bnagz20230704228_1.jpg)
Az elhunyt mindezek ellenére nem a Gayrard Raymond szobrászművész, illetve a Vigadó építészeként is ismert Feszl Frigyes koprodukciójából született emlék alatt, hanem a kriptában lévő egyetlen vörösréz koporsóban nyugszik.