Belföld

Kuncze: a Lamperth-ügyben is hazudik a Fidesz

Tudomásul veszem, hogy egy pártnak vannak olyan megnyilvánulásai, amelyeket nem a nyilvánosságnak szán – mondta Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke hétfőn reggel a köztelevízió Nap-kelte című műsorában.

Hangsúlyozta, hogy a területfejlesztési törvény módosításáról hetek, hónapok óta egyeztetnek, mivel a kétharmados törvény elfogadtatása nem sikerült. A Lamperth Mónika előterjesztésével kapcsolatos Fidesz-reagálásról azt mondta, „ez is egy vaskos hazugsága a Fidesznek”, miszerint a változtatásokat a szocialisták azért szorgalmaznák, hogy most majd maguknak oszthassanak. Nem maguknak, hanem a településeken élő embereknek – mutatott rá.

A pártelnök azzal összefüggésben beszélt erről, hogy Lamperth Mónika belügyminiszter az MSZP szombati választmányi ülésén – a közszolgálati rádióban kiszivárgott – beszédében azt mondta, olyan javaslatot terjeszt majd a frakciókkal való egyeztetés után a kormány elé, amely a kormánypárti politikusoknak és a szocialista politikusoknak erős lehetőséget és mandátumot ad a regionális területfejlesztési tanácsban.

Kuncze Gábor a Nap-keltében úgy fogalmazott, egy párt „sokszor belül akarja a közösségét erősíteni, lelkesíteni”, lelket önteni beléjük, különösen ilyen választási vereséget követően, „ezért aztán ilyen ülésen elhangozhatnak olyan dolgok, amelyeket nem a nyilvánosságnak szánnak”. Ebben – tette hozzá – semmi különös nincsen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik