Belföld

PDSZ: a közoktatás minőségének romlása fenyeget

Ha a kormány által tervezett modell valósul meg a közoktatás finanszírozásában, az a minőség romlását eredményezi majd, s újabb hétmilliárdos forráskivonás történik a területről – közölte a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke kedden az MTI-vel.

Kerpen Gábor a Közoktatáspolitikai Tanács keddi ülését követően – a munkavállalói oldal álláspontját tolmácsolva – elmondta: a tervezet szerint a 2006-os költségvetés tízmilliárdos forráscsökkentés után újabb hétmilliárd forintos forráskivonást irányoz elő a közoktatásban minden indoklás nélkül.

A 2007 szeptemberéig tervezett normatíva általában nem növekszik legalább hatszázalékos inflációs várakozás mellett – tette hozzá. Kifejtette: az ülésen kérték a normatívák szinten tartását, ám erre a tárca negatív választ adott.

Kerpen Gábor elmondta, hogy a kormány úgy reagált a több mint hétszázalékos közoktatási finanszírozást érintő reálérték-vesztésre, hogy az a költségvetési hiány csökkentése miatt állt elő. A PDSZ ezt az érvelést mind tartalma, mind szakmai megalapozatlansága, mind pedig a közoktatás minőségének és az ingyenes közszolgáltatás mennyiségének csökkenése miatt elfogadhatatlannak tartja – tette hozzá az érdekvédő.

A szakszervezeti vezető attól tart, hogy a tervezett intézkedések azt eredményezik majd, hogy az ingyenesen igénybe vehető erdei iskola, a tanórán kívüli foglalkozások, korrepetálás, tehetséggondozás száma csökken, vagy adott oktatási intézményekben teljesen megszűnik.

A szakszervezeti oldal szerint további egyeztetések szükségesek a közoktatás finanszírozásának átalakításáról. A keddi ülést nem tartják egyeztetésnek, csupán tájékoztató megbeszélésnek, ugyanis – feltehetőleg technikai hiba miatt – későn kapták meg a vonatkozó dokumentumokat a tárcától – tette hozzá.

A tervezet 2007 szeptemberétől hatályos finanszírozás-átalakításához újfent nem készült hatásvizsgálat, illetve ha készült, azt nem mellékelték – kifogásolta. Ez sérti a jogalkotási törvényt, és ezért, valamint tartalma miatt sem tartják elfogadhatónak – közölte Kerpen Gábor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik