Polgár Árpád február végén került életveszélybe, miután megcsúszott a vizes talajon a floridai házuk teraszán. A műkereskedő olyan erővel ütötte be a fejét, hogy agysérülést szenvedett.
Állapotáról most a Blikknek nyilatkozott. Mont mondta, máig sem tudja felfogni, hogy majdnem az életébe került a botlása.
Mivel három hétig nem tudtam magamról, nekem minden kimaradt, Tünde viszont élete legborzasztóbb időszakát élte meg. Az orvosok nem sok jóval biztatták, sőt, azt a papírt is alá kellett írnia, amelyben a szerveimről rendelkezik, ha meghalnék
– árulta el a lapnak.
Mint mondta, már jól van, egy hónapja a gyógyszereket is elhagyhatta. Úgy érzi viszont, hogy nem a régi, és talán soha nem is lesz már. Néha megszédül, nem jutnak eszébe nevek, emellett pedig továbbra sem érez sem illatokat, sem ízeket. Nem tudja, visszajön-e még valaha az ízlelése, ha viszont nem, együtt tud élni a dologgal.
Nyilván az ember számol azzal, hogy egyszer elmegy, de valahogy mégsem tudatosul ez bennünk, csak ilyenkor. Végrendeletet már korábban írtam, mert szerettem volna, hogy ha elmegyek, Tünde és a három gyermekem között minden rendben legyen
– magyarázta a műkereskedő, akinek a balesete után komolyan megváltozott a világszemlélete: mostanra lett csak bakancslistája, hogy eldöntötte, jobban fogja élvezni az életét.
Gond nélkül herdáljuk a vagyonunkat, hiszen csak az emlékeimet és az élményeket viszem magammal a túlvilágra. Voltunk nemrég Jordániában, készülünk Írországba, novemberben pedig egy indiai körútra, aztán a téli hónapokat ismét Amerikában töltjük, ahol szintén utazunk majd
– tette hozzá.