Nagyvilág

Négy emberrel végzett egy fegyveres ámokfutó Georgiában, hajtóvadászat indult

Négy helyszínen négy embert lőtt le egy fegyveres szombaton Georgia állam egy kisvárosában, Hamptonben, majd elmenekült, a rendőrség hajtóvadászatot indított – írja az MTI.

Az Atlantától 50 kilométerre délre fekvő településen szombaton tartott sajtótájékoztatón a hatóság arról számolt be, hogy a tettes egy 40 éves helyi férfi, Andre Longmore, aki pisztollyal felfegyverkezve menekült el. A hatóság arra hívta fel lakosság figyelmét, hogy a szökésben lévő bűnöző veszélyes, a nyomravezetőnek ugyanakkor 10 ezer dollárt (csaknem 3,5 millió forintot) ajánlottak fel.

Az áldozatok – három férfi és egy nő – nevét nem hozták nyilvánosságra a hozzátartozókra hivatkozva, mindössze annyit közöltek, hogy három férfiról és egy nőről van szó. Hogy mi volt az elkövető indoka, egyelőre szintén ismeretlen.

A Georgia állambeli erőszakos cselekménnyel együtt idén már 31 „tömeges lövöldözés” besorolású esetet tartanak nyilván az amerikai hatóságok, ezekben összesen legkevesebb 153 ember halt meg.

Kapcsolódó
A nashville-i iskolai lövöldöző korábban maga is a keresztény magániskola tanulója volt
A magát transznemű nőként meghatározó elkövető otthonában találtak egy búcsúüzenetet a hatóságok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik