Belföld

Ellenzék az Erdogan-hatású magyar svédcsavarról

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Reagáltak arra, hogy némileg zavarossá vált a NATO-bővítés kommunikációja.

A »szuverén« magyar kormány már a látszatára sem ad annak, hogy a magyar érdekeket követné. Erdogan döntése után ugyanis a magyar kormány ellenállása is egy csapásra megszűnt a svéd NATO-csatlakozás kapcsán, a külügyminiszter szerint már csak »technikai kérdésről« van szó

– írta közösségi oldalán Donáth Anna. A Momentum EP-képviselője kíváncsi lenne rá, mit is gondolnak most a „magyar külpolitikai mozgástér bővítését“ folyton hangoztató, az ellenzéket „külföldi érdekek“ kiszolgálásával vádoló kormánypárti politikusok. Hogy egyeztetik azt össze a világképükkel, hogy nem Orbán Viktor, hanem a török elnök dönt egy ilyen súlyú kérdésben.
Donáth Anna szerint persze valójában nincs mit összeegyeztetniük, hiszen csak újra kiderült, a kormánypárt tényleg semmiben nem hisz, még saját maga szuverenitásában sem.

Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció képviselője közleményben tudatta, hogy a vilniusi NATO-csúcson szégyenpadon lesz Magyarország. Emlékeztetett rá, a Fidesz minden alkalommal elutasította pártja javaslatát a svéd csatlakozás parlamenti ratifikálására.

Orbán Viktor kizárólag az Ukrajna ellen háborút indító Vlagyimir Putyin orosz elnök érdekeit szolgálja azzal, hogy mára a szövetség egyedüli tagjaként ellenzi Svédország NATO-tagságát. Magyarországnak elemi érdeke, hogy az erős hadsereggel rendelkező Svédország a szövetségesünk legyen, ezzel erősítve a NATO katonai képességeit és egységét.

A Jobbik szerint Orbán Viktort a török elnök előzőleg elfelejtette tájékoztatni, hogy feladja ellenkezését a svéd NATO-tagság. Ez a párt közleménye szerint rendben van, a „nagyfiúk” játékába már nem avatják be a kormányfőt, a nemzetközi porondon

jelentősége a törpénél is kisebbre zsugorodott.

A magyar diplomácia káoszt, teljes fejetlenséget produkál, ahogy a Fidesz képviselői is. A Jobbik szerint akár nevetni is lehetne ezen a bohózatón,

amiben a hazug Orbánt hamarabb utolérték, mint a sánta kutyát (rókát),

ám mégsem lehet, hiszen lepleződött, nem a magyar, hanem a török érdekek szerint politizál.

Előzőleg fideszes Németh Zsolt kitérő választ adott a hvg.hu kérdésére, kezdeményezik-e újra a rendkívüli parlamenti ülés összehívását a svéd NATO-csatlakozás ratifikációja miatt. A Külügyi bizottság elnöke azt mondta, egyelőre nem tud erről, ez Orbán Viktor és a török elnök egyeztetése után dőlhet el. Kövér László a minap ugyanakkor az InfoRádiónak azt mondta, a svéd NATO-csatlakozás ügyében nem kell a törökökre várni, az Országgyűlés akkor dönt, amikor csak akar.

Novák Katalin államfő azt szeretné, mielőbb. A kormánylap idézte a köztársasági elnököt, aki  Twitter-oldalán egyrészt üdvözölte Recep Tayyip Erdogan döntését, másrészt elárulta, hétfőn, a NATO-csúcs előtt ő is arra kérte Orbán Viktort, tegyen meg mindent azért, hogy a magyar parlament is mielőbb hozzájáruljon a védelmi szövetség bővítéséhez.

Kapcsolódó
Szijjártó Svédország NATO-csatlakozásáról: Már csak technikai kérdés a ratifikációs folyamat lezárása
A kormány támogatja a NATO-csatlakozást, ezért is terjesztettük már hosszú hónapokkal ezelőtt az erről szóló javaslatot az Országgyűlés elé - írja a külügyminiszter.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik