Kultúra

Egy ír faluban az eredeti díszletekből felépítették A sziget szellemei ikonikus kocsmáját

7e Art / 20th Century Studios / Photo12 / AFP
7e Art / 20th Century Studios / Photo12 / AFP

Aki szívesen gurítana le egy sört ott, ahol Colin Farrell és Brendan Gleeson is tette A sziget szellemei című filmben, azok most örülhetnek: a film díszleteiből több mint száz kilométerrel odébb felhúzták a kocsma pontos mását, ráadásul tényleg be lehet ülni a helyre iszogatni.

A kicsiny vidéki kocsma nagyon fontos helyszíne volt a kilenc Oscarra jelölt filmre, ott tört ki ugyanis a viszály a két főszereplő közt. A sziget szellemeit az Írország nyugati partjainál található Achill szigetén forgatták, ám a forgatás befejezése után kiürült a film kedvéért felhúzott díszlet. Az épületet – pontosabban az építőelemeit – a forgatáson dolgozó egyik biztonsági őr kapta meg teljesen ingyen, egy-másfél évig az udvarán halmozta fel azt. Ekkor azonban már mozgolódott egy ír kocsmáros, akiben ugyanaz a kérdés merült fel, mint Taylor Swiftben: miért nem nyitják meg a kocsmát a valóságban is? A popsztár ugyanis korábban azt mondta Martin McDonagh rendezőnek, hogy szívesen inna egy sört a filmben látható kocsmában, a twitterezők pedig helyeseltek.

Luke Mee-t ugyancsak ez a kérdés foglalkoztatta, és megpróbált utánajárni, mi lett a filmes díszlet sorsa. Legnagyobb meglepetésére kiderült, hogy sógora udvarán hevernek a darabok, ő volt ugyanis a már említett biztonsági őr. Mee szívesen fizetett is volna a díszlet részeiért, rokona azonban teljesen ingyen a rendelkezésére bocsátotta. A darabjaira szedett kocsmát aztán teherautóra rakták, és egészen Kilkerrinig vitték, ahol Mee – aki egyébként is működtetett ott egy kocsmát – a lehető legnagyobb titokban felépítette már meglévő létesítményében a filmben látható épületbelső minél pontosabb mását. A BBC-nek adott interjújában Mee szomorú apropót is megemlített ezzel kapcsolatban: a film díszleteit tervező Tim Devine nem érte meg a nyitást, a harmincas éveiben levő férfi a közelmúltban meghalt.

A kocsma már most vonzza a rajongókat, sőt, maga Gleeson is sok sikert kívánt egy üzenetben. Mee igyekszik minél autentikusabbá tenni a kocsmát: egy szamár is állandó törzsvendég náluk, igaz, nem az az állat, amely a filmben is látható volt – és aki az Oscar-gálán is felbukkant – hanem egy helyi állat, Holly. Ráadásul az étlap is rendhagyó, a séf – Mee testvére – ugyanis ujjakra hajazó sörkorcsolyával készült, aki látta a filmet az jól tudja, milyen nagy jelentősége van a filmben az emberi ujjaknak.

Mee reménykedik abban, hogy a kocsma igazi turistalátványosság lesz, és Swift figyelmét is felkelti: ő áll a VIP-kivánságlistájuk élén, abban reménykednek, hogy az énekesnő jövő évi turnéja során útba ejti a kis ír falut is.

Kapcsolódó
Mintha vége lenne a világnak, pedig csak egy barátság megy tönkre
Martin McDonagh visszatért a kultikus Erőszakik két nagyszerű színészéhez, hogy leforgassa egy régi barátság széthullásának történetét. Kritika a kilenc Oscar-díjra jelölt A sziget szellemeiről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik