Közélet

Meglepetés Nagykőrösön: veszített a Fidesz

A független Godó Katalin nyerte a vasárnapi időközi önkormányzati képviselő-választást Nagykőrös 4. választókerületében 336 szavazattal (55,08 százalék), megelőzve a fideszes Lukács Ádámot (257 szavazat – 42,13 százalék) és a függetlenként induló Vágó Istvánt (17 szavazat – 2,79 százalék).

Az eredmény meglepetésnek számít, mivel a 2019-es önkormányzati választáson mind a nyolc körzetben a kormánypártok győztek a Pest megyei városban, az ellenzéki szövetség csak a kompenzációs listáról szerzett három mandátumot. Ennek megfelelően az eredmény nem befolyásolja érdemben az erőviszonyokat a Czira Szabolcs fideszes polgármester által vezetett testületben.

Az ellenzék most nem indított jelöltet, Godót támogatta a 25 százalékos részvétellel megtartott választáson, amit a fideszes Kovács Sándor halála miatt rendeztek meg.

A Komárom-Esztergom megyei Oroszlányban Hermann Istvánné halála miatt volt időközi választás a 3-as körzetben, ezen

  • az ellenzéki politikusok által erősített Oroszlányiak Lokálpatrióta Köre (OLPK) színeiben induló Baráth Domonkos Dezső győzött a szavazatok 49,72 százalékával,
  • a független Torma Lajos (26,26 százalék),
  • Arany Botond Balázs, a Megoldás Mozgalom jelöltje (15,64 százalék)
  • és a 8,38 százalékot szerző  Vasas László (Mi Hazánk) előtt.

A Fidesz nem indult, miután a 2019. októberi választáson 7-1 arányban alulmaradt az OLPK jelöltjeivel szemben, és kisebbségbe került a képviselő-testületben.

Időközi választásokat a 2024 júniusában esedékes önkormányzati választásig már nem tartanak egy közelmúltban elfogadott törvénymódosítás miatt. Ezután ha egy egyéniben megválasztott önkormányzati képviselő lemond vagy meghal, akkor a jelölőszervezet (párt) küldhet helyette valaki mást a képviselő-testületbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik