Belföld

Békedemonstráció a Madách téren

Békedemonstrációt tartott pénteken késő délután az Országos Civil Fórum Budapest azon közterein, ahol október 23-án atrocitások történtek. A mintegy félezer ember „a félelemkeltés és a rendőri erőszak ellen” tiltakozott.

A szervezők a Madách téren egy „emlékművet” állítottak, egy pár rendőrcsizmát tettek mécsesekkel körberakva arra a helyre, ahol október 23-án szerintük egy földön fekvő embert több rendőr is összerugdosott.

A téren egy-egy szál virággal gyülekező mintegy 500 fős csoport békemenete a Vértanúk terén álló Nagy Imre-szoborhoz sétált, ahol mécseseket helyeztek el. A „Nem akarunk újra félelemben élni” transzparenst és a nemzeti zászlót vivő tömeghez útközben többen csatlakoztak. A menet élén olyan ismert közszereplők, művészek álltak, mint Karátson Gábor festőművész, író, Lányi András, az Élőlánc Magyarországért elnökségi tagja, Náray-Szabó Gábor egyetemi tanár, Schneller István, Budapest volt főépítésze. A demonstrálók között volt Fábry Sándor televíziós személyiség, továbbá Elek István közíró is.

A Madách téri színpadon felszólalók a rendőri erőszak ellen emelték fel szavukat. Schneller István, Budapest nemrég leköszönt főépítésze arra hívta fel a figyelmet, hogy „randalírozó csoportok megfékezése ürügyén a magyar rendőrség békésen ünneplő állampolgárokra rontott és durva erőszakot alkalmazott”.

Az Országos Civil Fórum létrehozását szeptember végén kezdeményezte tizenhat értelmiségi, illetve közéleti személyiség. Akkori nyilatkozatukban célul tűzték ki „a társadalmi szolidaritás hálózatainak” kiépítését, a többpártállam elszámoltatását, valamint hatalmának korlátozását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik