Belföld

Forradalmi, harci pártot akar Thürmer

A Magyar Kommunista Munkáspártnak nem megújulásra van szüksége, hanem arra, hogy a régi elvek alapján új párt alakuljon - hangsúlyozta Thürmer Gyula elnök a párt 22. kongresszusán, szombaton Budapesten.

„Vagy a csendes és biztos kimúlás, vagy hatékonyan működő forradalmi, harci párt: e kettő közül választhatunk” – jelentette ki a politikus a Marx, Engels, Lenin és Kádár János portréjával, valamint a tanácskozás „Tovább!” jelszavával díszített vörös drapéria előtt álló szónoki pulpitusról, a mintegy 250, zömében nyugdíjas korúakból álló közönsége előtt.

A magyar kapitalizmus válságban van, „a tőkés rendszerváltás energiái kifogytak”, miközben „a magyar állami lét ma egy kupleráj” – vélekedett a parlamenten kívüli politikai erőt 1989-es megalakulása óta vezető politikus, aki szerint politikai függetlenségük megtartása mellett a dolgozók érdekében minden arra kész erővel össze kell fognia a pártnak.

„Csak az félhet az ideiglenes szövetségektől, még ha megbízhatatlan emberekkel kötik is őket, aki nem bízik önmagában, és egyetlen politikai párt sem létezhet ilyen szövetségek nélkül” – idézte Lenint a szónok, aki szerint pártjában egyszer és mindenkorra el kell felejteni azt a „helytelen és sehova nem vezető” nézetet, hogy a két nagy párt közül a szocialistákkal való együttműködés „a kisebbik rossz”.

A jelenlegi helyzetet Thürmer Gyula úgy értékelte, hogy „a tőkés politikai elit tagjai egymás torkának estek”, miközben nem törődnek azzal, mibe kerül ez a harc nekik, illetve az országnak. A tüntetők ma még nem a rendszer ellen mennek az utcára, de még eljöhet az idő, amikor „velünk együtt jön el a budapesti kommün” – mondta Magyar Kommunista Munkáspárt elnöke.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik