Nagyvilág

Dobozban vitte haza koponyája darabjait a turista

Lee Charie (lee charie, koponyasérülés, )
Lee Charie (lee charie, koponyasérülés, )

A brit férfi hétméteres zuhanást élt túl, de koponyája negyedét ki kellett vágniuk a thaiföldi orvosoknak. Amikor hazarepült, kézipoggyászában cipelte a kivágott csontdarabokat.

A 32 éves Lee Charie még tavaly decemberben szenvedte el a szörnyű zuhanást egy thaiföldi hotelben. A fejére esett férfi napokig lebegett élet és halál közt, de végül sikerült megmenteni az életét. Koponyája bal részét azonban annyira szétzúzta, hogy az őt kezelő helyi orvosoknak el kellett távolítaniuk a csontok nagy részét, hogy agysérülései meggyógyuljanak – közölte a Daily Mail.

Charie végül pár hét alatt annyira rendbejött, hogy január 18-án hazarepülhetett Nagy-Britanniába. Koponyája levágott darabjait azonban nem hagyta hátra. A csontokat ugyanis a kórház egy steril orvosi dobozba zárva a kezébe nyomta, és azzal együtt tette meg a hazautat. Valamint egy thaiföldi orvossal, aki vigyázott rá az úton – írta a brit lap.

Az orvosok most azt tervezik, hogy a koponyadarabokat összerakják, és azt mintaként használva titánból készítenek koponyapótlást, és azzal takarják el a fején lévő lyukat. A várakozások szerint a beavatkozást áprilisban hajtják majd végre.

A 32 éves férfi jelenleg egy brit kórházban gyógyul. Már újra tud járni, valamint beszélni. Elmondása szerint semmire nem emlékszik a kis híján a halálát okozó zuhanásról, amiről máig nem tudni, hogy baleset volt, vagy a férfit valaki lelökte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik