Szórakozás

Nem szeret mosogatni, tányér nélkül zúdította a spagettit az asztalra a brit anyuka

Hannah Levine nem nagyon szeret mosogatni, ezért úgy döntött, tányér nélkül szolgálja fel a vacsorát a gyerekeinek. A spagettit úgy, ahogy van az asztalra borította, két gyermeke onnan ette meg – derül ki a Daily Mail videójából.

A lap szerint Willow és Oakley azt hitték, hogy az anyjuk idegösszeomlást kapott.

A nő először odazúdította a tésztát, elrendezgette, majd jött a szósz, a hús és a sajt.

A nő azt mondta, az étkezés után mindössze 30 másodpercbe tellett eltakarítani, mosogatnia pedig értelemszerűen nem kellett.

Az egész 10 fontba (kb. 4300 forint) került a nőnek, ennyibe kerültek a fóliák, amit az asztalra tett.

A nő elmondta, sokszor gondot okoz neki, hogy rávegye a gyerekeit, hogy többet egyenek, ezért kitalált egyedi ötletet, ami a jelek szerint működött is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik