Tech

A Vatikán könyvet írt arról, hogyan kell használni a mesterséges intelligenciát

Tiziana FABI / AFP
Tiziana FABI / AFP

Elképesztő technológiai ugrás előtt áll az emberiség a mesterséges intelligencia (MI) megjelenésével, melynek hatására nemcsak a nagy techcégek, de az egyes országok politikusai és a vallási vezetők is kénytelenek voltak megnyilvánulni a kérdésben. A Vatikán azonban új szintre emelte a diskurzust, ugyanis kiadott egy MI-kézikönyvet, amivel a fejlesztő cégek döntéseit is befolyásolni akarják – írja a Gizmodo.

Az Etika a bomlasztó technológiák korában elnevezésű értekezés a Ferenc pápa vezette katolikus egyház és a Santa Clara Egyetem közötti együttműködés részeként született meg.

Az intézménnyel külön szervezetet is alapítottak Institute for Technology, Ethics, and Culture (ITEC) néven. Bár sokak számára meglepő lehet, hogy az egyház is megnyilvánul e kérdésben, Brendan McGuire lelkész, az ITEC tanácsadója szerint régóta tervezték már a kézikönyv kiadását. Meggyőződésük szerint ugyanis a Vatikánnak egyedülálló képessége, hogy olyan kulcsfontosságú szereplőket képes egy asztalhoz ültetni, mint semmilyen más szervezet.

A pápának mindig is komoly rálátása volt a világra és az abban élő emberekre. Az egyházfő úgy véli, hogy a technológia jó dolog, de ahogy fejlődik, eljön az ideje, hogy mélyebb kérdéseket is feltegyünk.

— mondta a kaliforniai lelkész.

A Vatikán azt reméli, hogy a könyv útmutatást nyújthat azoknak az embereknek, akik egyelőre kormányzati szabályok hiányában szinte egyedül döntenek arról, merre haladjon a technológia. A könyv hét alapvető irányelvre van lebontva, amelyek között az emberi méltóság és jogok tiszteletben tartásáról, valamint az átláthatóság növeléséről is szó esik. Ezt 46 konkrét, megvalósítható lépés egészít ki, definíciókkal, példákkal alátámasztva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik