Közélet

Az összes védőnő felmondott Pétfürdőn, mert egy kormányzati intézkedés miatt tízezrekkel csökken a bérük

Mindhárom védőnő felmondott Pétfürdőn, így nem tudni, hogy hétfőtől ki látja el a gyerekeket a faluban – számolt be az RTL Híradó.

Egyikük úgy nyilatkozott: kolléganőivel már régóta fontolgatták a felmondást, mert egyre több volt az adminisztráció és egyre kevesebb idejük jutott a valódi munkára, az utolsó csepp a pohárban pedig az volt, hogy egy kormányzati intézkedés miatt júliustól az önkormányzattól a megyei kórházhoz kerülnek.

Gárdonyi Andrea elmondta, hogy eddig az önkormányzattól kaptak cafetériát, jutalmat, volt ahol ruhapénzt, és benzintámogatást is fizettek. Ezeket a béren kívüli juttatásokat azonban a kórházak jövő hónaptól nem fizetik ki, így neki 20-30 ezer forinttal csökkenne a fizetése, annak ellenére, hogy júliustól 18 százalékkal nő a védőnők bére.

Egy másik védőnő, Szalainé P. Boglárka arról beszélt az RTL-nek, hogy már megkapták az új szerződésüket a kórháztól, de a jelenleg szerződéshez kötött bérelemeiket csak szeptemberig biztosítja a kórház, béren kívüli juttatásokat pedig egyáltalán nem kapnak. Ez azt jelenti, hogy a körzet létszáma után járó pénzt sem kapják meg, így 50-80 ezer forinttal csökkenhet a bérük.

Kapcsolódó
„Több száz gyereknek fejből tudom a születési dátumát és a nevét” – kemény küzdelmet vívnak a védőnők a falvakban
Mudri Anita védőnői körzete egy szabolcsi falu, Nagycserkesz és a hozzá tartozó 16 tanyabokor. Beültünk mellé az autóba, hogy végigkísérjük egy munkanapját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik