Nagyjából három éve mutatta be a Boom Supersonic vállalat az Overture elnevezésű repülőgép terveit, amely a vállalat ígéretei szerint 1600 kilométer per órával szállítaná az utasokat, amely a New York-London távot a mostani 8-9 óra helyett 4 óra alatt képes lenne megtenni. Ez sok légitársaság figyelmét felkeltette, még úgy is hogy, az Overture fejlesztése még javában tart. Most egy párizsi eseményen újabb részletek derültek ki a csodagépről – írja az Insider.
Blake Scholl, a vállalat vezérigazgatója elmondta, a Symphony elnevezésű hajtóműveket olyan nagy cégekkel együtt készítik, mint az FTT, a StandardAero és a GE Additive, a gyártás pedig Floridában veszi majd kezdetét. A jövőben egy másik helyszínt is kiválasztanak majd, mivel a Boomnak több ezer hajtóműre lesz szüksége a várhatóan több száz Overture repülőgépből álló flottájához.
A közlemény szerint ez a hagyományos repülőgép-üzemanyagokhoz képest akár 80 százalékkal is csökkentheti a szén-dioxid-kibocsátás.
Az Overture-t úgy tervezték meg, hogy a világ 600 repülőterén tudjon fel- és leszállást végrehajtani. A Boom már 130 megrendelést kapott a repülőgépre – olyan légitársaságoktól, mint a United Airlines and American Airlines. A kereskedelmi forgalomba helyezést 2029-ben hagyhatja jóvá az amerikai légügyi hatóság. Ehhez persze az kell, hogy minden teszten időben átmenjen a repülőgép, és ne legyen csúszás a fejlesztésben sem.