Gazdaság

Az igénylők kétharmada eshet el a Babaváró hiteltől, mert a kormány megváltoztatta a feltételeket

Bielik István / 24.hu
Bielik István / 24.hu

A Babaváró hitel támogatott, legfeljebb 10 millió forintos szabad felhasználású kölcsön, melyhez a futamidő alatt született gyermekek után kamatmentesség és tartozáselengedés kapcsolódhat:

  • A hitel a futamidő első 5 évében kamatmentes, ha ezen időszakon belül születik a párnak egy gyereke, akkor a kamatmentesség a futamidő végéig megmarad.
  • A második baba érkezésekor – a hitel lejáratáig bármikor megszülethet – elengedik a tartozás 30 százalékát.
    A harmadik gyerek születésekor pedig elengedik az aktuálisan fennálló teljes tartozást.
  • A nagy kedvezményekért cserébe ugyanakkor komoly feltételeknek kell megfelelni: kizárólag házaspárok igényelhetik, ráadásul a feleség igényléskor nem töltheti be a 41. életévét

Legalábbis a jelenleg érvényben lévő szabályok alapján. A június 22-én bejelentett változások alapján többek között módosul az életkori korlát, 30 évre lemegy, 2024. január elsejétől. Illetve átmenetileg (2025. január elejéig) a 30-40 év közötti hölgyek is jogosultak lehetnek még a támogatásra, de itt plusz elvárás, hogy már úton kell lennie a babának. (Természetesen a többi feltételt is teljesíteni kell.)

A Bankmonitor azt nézte meg, mivel járhat ez az új korhatárszabály. Ehhez egy 2021. februári tanulmányból indultak ki (A babaváró kölcsön hitelpiaci és reálgazdasági hatásai). Az abban szereplő adatok alapján az igénylések akár a 67 százalékát érintheti a változás.

A tanulmány elkészítésének idején ugyanis ilyen arányban voltak az igénylést beadó nők közül, akik már túl voltak a harmincon. Vagyis az eddigi jogosultak mintegy kétharmadát zárná ki az új, szigorúbb feltétel.

Persze a változás nem azonnal lép életbe, emellett az egy éves türelmi idő is sokat segíthet: 2025 januárjáig ugyanis, ha már úton van a baba, akkor a család a jelenlegi szabályoknak megfelelően lesz jogosult a támogatásra. Márpedig eddig is sokan igényelték akkor a Babavárót, amikor a magzat már elérte a 12 hetes kort.  Érthető, hiszen ezzel automatikusan kihasználhatóvá válik a kedvezmények első lépcsőfoka, azaz a végleges kamatmentesség, ráadásul a hitel törlesztése is felfüggeszthető három évre, vagyis még csak meg sem kell kezdeni a visszafizetést.

10 helyett 11 millió forintot lehet majd felvenni

A másik változás, hogy a Babaváró maximális összegét 2024 januárjától 11 millió forintra emelik. A plusz egy millió forint Babaváró havi törlesztőrészlete 4584 forint lenne. Lakáshitel esetében a korábbi példában szereplő 8,45 százalékos kamatszint mellett havonta 8647 forintot kellene fizetni 20 éven át ugyanerre. Vagyis havi szinten 4063 forintot, két évtized alatt közel egy millió forintot spórolhatunk a támogatott hitel maximális összegének megemelésével.

Az önerőre gyakorolt hatást sem szabad elhanyagolni: az eddigi maximális 10 millió forintból 7,5 millió forint minősülhetett önerőnek abban az esetben, ha a család a Babaváró igénylést követő 90 napon belül lakáshitelt is kért. Ez alapján a Babaváró 11 millió forintjából 8 250 000 forint lehetne önerő, ez 750 000 forint plusz önerőt jelenthet.

40 millió forintos vételár példája esetén a Babaváró megemelkedő összege mellett a vételárat 11 millió forint Babaváróból és 29 millió forint lakáshitelből is meg lehetne finanszírozni. Vagyis tényleges önerő nem is kellene hozzá. (Jelenleg fél millió forint saját megtakarításra mindenképpen szükség lenne.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik