A Los Angelesben lévő ház új tulajdonosai éppen a gazos kert kitakarításával voltak elfoglalva, amikor a réginek tűnő gránátokra bukkantak. Azonnal értesítették a rendőrséget, akik bombahatástalanító robottal érkeztek a helyszínre – közölte a CBSLA. A robbantási szakértők végül a helyszínen semmisítették meg a kézigránátokat, miután egy nagyjából százméteres körben kiürítették a környéket – írta az swrnn.com.
A rendőrség szerint a tűzrakóhelyen talált gránátok a vietnami háború idejéből származtak, és még vizsgálják, miként kerültek oda. „Nem tudjuk, mennyi ideje voltak ott a gránátok, de az egy rossz hely gránátok tárolására” – mondta Omar Bazulto rendőrőrmester.
A ház tulajdonosai valószínűleg nagyon egyetértenek ezzel a kijelentéssel, és örülnek, hogy nem egy nagy kerti sütögetéssel kezdték a házavató bulit.
Vagy annak, hogy nem egy hullát ástak ki az új ház kertjéből, mint az pár hete történt, szintén Kaliforniában.