A középkori kereszténységben kirívó bűnnek számított, ha egy nő már házasság előtt szexuális kapcsolatot létesített valakivel, de sok esetben a gyakorlat természetesen nem követte ezt az elvárást. Mit lehetett tenni, ha a menyasszony idő előtt elvesztette a szüzességét, azt azonban nem szerette volna, ha ezt férje is megtudja? Ezt a kérdést járja körbe a Múlt-kor.hu cikke.
A bábák segítettek
A nők szüzességének ellenőrzésére szolgáló tesztek gyakorta bukkantak fel orvosi értekezésekben, de más, a közép- és kora újkorban keletkezett művekben is időről időre olvashatók voltak. A mindennapi életben, az orvosi értelemben kevésbé pallérozott férfiaknak viszont az első aktus közbeni vérzés volt a fő indikátor, így az okos menyasszony például az esküvő időpontjának menstruációja idejére való időzítésével átverhette a férjét.
A szüzesség eltitkolására szolgáló módszerek közép- és kora újkori művekben való gyakori feltűnése arra utal, hogy a korszakban az ártatlanság házasság előtti elvesztése korántsem volt ismeretlen jelenség. Fontos megemlíteni, hogy a szűzhártya vizsgálata általában a bábák dolga volt, akik az asszonyi szolidaritás néma imperatívuszát követve sok esetben a vizsgált személy cinkosaivá váltak: akkor is szűzhártyát hazudtak a nőknek, amikor nyilvánvalóan nem volt nekik.
A lényeg a vér
Nem mindenki alapozott azonban a bábák segítségére. Kelly idézi egy XII. századi salernói orvosnő, Trotula a férjek átverésére adott tanácsokat azoknak, akik már a házasság előtt „széttették a lábukat”. Az egyik szerint
Ily módon egy kicsit folyt a „páciens” vére és egy kis seb keletkezett az említett helyen, ezzel a módszerrel könnyedén megtéveszthette a férjet. A vérzést egyébként ennél egyszerűbben is lehetett szimulálni, nem kellett hozzá feltétlenül pióca. A korban ugyanis szinte mindig kéznél voltak elsősorban táplálkozási céllal tartott állatok, amelyek levágását követően el lehetett rakni a levágásuk során felgyülemlett vért, amelyről aztán aligha tudták megállapítani, hogy nem a feleség testéből származik.
