Élet-Stílus

A határidőn túl vette be az abortusztablettát, ezért börtönbe küldik a háromgyerekes brit anyát

Peter Dazeley / Getty Images (illusztráció)
Peter Dazeley / Getty Images (illusztráció)
A koronavírus-járvány idején, telefonon rendelte a tablettát, de a teherbeesése időpontjáról hazudott a kezelőorvosának.

Huszonnyolc hónap börtönbüntetésre ítéltek egy nőt Angliában, miután a bíróságon bevallotta, hogy a törvényes határidő után vett be abortusztablettát – írja a Guardian.

A 44 éves, háromgyermekes anya a koronavírus-járvány idején esett teherbe, azonban negyedik gyermeket már nem szeretett volna, ezért a lezárások idején bevezetett „tabletták postai úton” nevű program keretében rendelt magának abortusztablettát.

A program keretében az orvosok távkonzultáció útján is felírhatták a páciensek gyógyszereit – így abortusztablettát is adhattak azoknak a nőknek, akik nem kívánták megtartani a gyermeküket, és még nem lépték túl a terhességük 10. hetét. Hagyományos abortuszra ennél tovább, a terhesség 24. van lehetőség a szigetország tagállamaiban.

A börtönre ítélt anya jóval később, a terhessége 28. hetében igényelt tablettát, ám a tárgyaláson azzal védekezett, hogy valójában ő sem tudta, a várandósság melyik szakaszában is van pontosan, mert a járvány miatt nem volt lehetősége nőgyógyászhoz menni.

Az ügyet tárgyaló, West Midlands régióban található Stoke-on-Trent város bíróságát képviselő bíró azonban úgy látja, hogy komoly bűnről van. Az ítélethirdetés előtt azt mondta: biztos benne, hogy a nő tisztában volt vele, mennyire előrehaladott állapotú a terhessége, és szándékosan hazudott, hogy hozzáférhessen a tablettához.

Az ügyészség szerint a nő tudatosan tévesztette meg az orvosi szolgálatot, az orvosi vizsgálatok pedig azt is megállapították, hogy a magzat 32-34 hetes lehetett az abortusz időpontjában, vagyis a terhesség már az utolsó trimeszterben tartott.

A védelem szerint viszont az asszony rendkívüli megbánást tanúsított, és továbbra is szüksége van az egészségügyi rendszer mentális egészséget támogató szolgáltatásaira – mivel azóta sem tudja feldolgozni az egészet, és úgy érzi, hogy soha nem lesz képes megbocsátani magának a gyermeke elvesztése miatt, ami egész életében kísérteni fogja. Ezért büntetés helyett segítségre lenne szüksége.

A bíró ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy látja a megbánást a nőn, és akár a teljes büntetésétől is eltekintenének, ha nem tagadta volna le a dolgot eleinte. Beismerő vallomást ugyanis csak az ügy későbbi szakaszában, idén márciusban tett. Miközben amikor az otthoni vetélése után, a kórházban felkeresték a rendőrök, akkor már az első tanúvallomásában is elismerte a hazugságát.

A bírónak még áprilisában küldték el az enyhítési kérelmet, amelyet olyan csoportok írtak alá, mint a Szülészek és Nőgyógyászok Királyi Kollégiuma és a Szülésznők Királyi Kollégiuma. Azonban a levél nem hatotta meg különösebben a bírót

A háromgyerekes anyát végül huszonnyolc hónapos börtönbüntetésre ítélték, aminek csak a felét kell rácsok mögött töltenie.

Az utóbbi három évben megnőtt azoknak a nőknek és lányoknak a száma, akiket hosszadalmas rendőrségi nyomozással traumatizálnak, és akiket archaikus abortusztörvényünk értelmében akár életfogytiglani börtönbüntetéssel fenyegetnek – nyilatkozta az ítélethirdetés után a Brit Terhességi Tanácsadó Szolgálat nevű szervezet vezetője, Clare Murphy, aki szerint a törvény megváltoztatására lenne szükség.

Az ügy nagyon megrázta az Egyesült Királyság nyilvánosságát. Nőjogi szervezetek mellett a Munkáspárt parlamenti képviselői is tiltakoztak az ítélet ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik