Bár nagyon komoly anyagi lehetőségekhez jutnak a közmédia és az államhoz köthető szponzorációk miatt Fábry Sándorék, még mindig Bödőcs Tibor keres a legjobban a magyar humoristák közül – derül ki a Forbes éves összeállításából.
Az élen a tavalyi összesítéshez hasonlóan még mindig a Karinthy-díjas Bödőcs áll, akinek ugyan a tavalyihoz képest jelentősen visszaesett a bevétele, még mindig vezet. Cége, a Burfa Kft. 2021-ben 98 milliós, tavaly 68 milliós nyereséggel zárt, bevételeit elsősorban a fellépéseikből és sikerkönyveiből szerzi. A lap kiemeli, hogy Bödőcs cége kiemelkedően költséghatékonyan működik, a nyereséget nem veszi ki osztalékként, hanem a cégben hagyja.
Egészen más cégpolitikát folytat Fábry, aki sokkal magasabb árbevételt ér el – 2022-ben ez 472 millió volt – ám mivel a Duna Televízión jelenleg is kéthetente futó beszélgetőműsorának költségeit saját cége, a Trisó Produkcó Kft. állja, emiatt a bevételhez képest meglehetősen alacsony, 17 milliós profittal zárta az évet tavaly. Fábry Bödőcstől eltérően az osztalékot jellemzően egy az egyben kiveszi. A humorista azonban nem kizárólag ebből termel pénzt: a tulajdonában álló, előadóművészeti tevékenységgel jegyzett Bohumil Kft. az idei évet 163 millió forintos árbevétellel és 103 milliós adózott eredménnyel zárta.
Fábry mellett egy másik hangsúlyosan kormánypárti humorista is sokat érő megrendeléseket kap: Nacsa Olivér cége, az NN Film & Media Kft. tavaly 125 milliós árbevétellel futott, amelyből Fábryhoz hasonlóan ő is sokat költ az anyagjellegű ráfordításokra: 2022-ben az adózott eredmény 5,3 millió volt. Nacsa másik cége, a rendezvényszervezéssel foglalkozó ShowTime Event Kft. tavaly 24 milliós árbevételből 436 ezres nyereséget hozott, ám a lap hozzáteszi, hogy a cég többször szponzorálási szerződést kötött az állami tulajdonban levő Szerencsejáték Zrt.-vel, 2022-ben ötmillió forintot kapott.
Kőhalmi Zoltán cége, a Kőhalmi és Kőhalmi Kft. két év alatt csaknem megduplázta az árbevételét: míg 2021-ben 46 millióval zárt, idén ez már 80 millió volt, ennek hatvan százalékát könyvelhette el nyereségként. Ugyancsak kiugró évet tudhat maga mögött Aranyosi Péter, aki Art-Peba nevű cégével a 2021-es 21 milliós árbevételről tavaly 53 millióra ugrott, igaz, a profit ennek ellenére csökkent 16,8 millióról 4,7 millióra. Még nagyobb ütemben növekedett Dombóvári István árbevétele: cége, a Never2late Consulting 2021-es, 12 milliós árbevétele tavaly a triplájára, 37 millióra növekedett, 13 milliós osztalékkal.
Profitabilitásban Litkai Gergely verhetetlen volt: vállalkozása, a Buhera Mátrix Kft. 2021-ben 36 milliós árbevétel mellett 20 milliós profittal zárt, 2022-ben a 68 millió forintos árbevételből már 61 millió maradt a cégben. Nem publikusak egyelőre Kiss Ádám és cége, a Kiss Creative Kft. adatai.