Élet-Stílus

Marlon Wayanst azzal vádolják, megzavarta a békét a denveri reptéren, mehet a bíróságra

Charles Sykes / Bravo / Getty Images
Charles Sykes / Bravo / Getty Images
Meglökött egy dolgozót, aki a csomagjait akarta ellenőrizni.

Arról ír a CBS, hogy balhéba került Marlon Wayans a Denveri Nemzetközi Repülőtéren. A United Airlines légitársaság elmondása szerint szerint Wayans csomagjait át akarták nézni egy vizsgálat során, de a színész-komikus ezt nehezményezte, ekkor az egyik alkalmazottat meglökte majd megpróbált a gépre szállni.

Végül a rendőrség is kiérkezett, meghallgatták a problémákat, Wayanst pedig elengedték. Egy másik géppel utazott tovább, később az Instagramján kikelt a légitársaság alkalmazottja ellen. Úgy érvel, élete során rendkívül sokat repült már, soha nem volt gondja senkivel. Ilyen bánásmódot még nem tapasztalt, és nem is fog repülni többet ezzel a társasággal: továbbá pénzt követel, ugyanis nem ért oda időben a fellépésre, ahová igyekezett.

A legtöbb dolgozó mindig szeret engem, de időnként rábukkansz ROSSZ EMBEREKRE. Ő egy volt közülük.

A USA Today-nek nyilatkozatot küldött az ügyben a United Airlines:

Egy utasunk, akinek azt mondták, hogy meg kell vizsgáljuk a csomagjait, elhaladt a United alkalmazottja mellett, és megpróbált felszállni a repülőgépre.

Wayansnek július 11-én lesz jelenése a denveri bíróságon, hogy megvédje magát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik