Belföld

Áremelés jöhet a vonatokon, buszokon és a HÉV-en

MTVA / Jászai Csaba
MTVA / Jászai Csaba

Július 1-től áremelés várható a vonat-, busz-, és HÉV-közlekedésben, elsősorban a rövidebb távolságokon. Változnak ugyanis az úgynevezett távolságalapú jegyek árai – értesült a Telex egy minisztérium által kiküldött levélből.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium a lap kérdésére egyelőre annyit válaszolt: folyamatos a tarifarendszer felülvizsgálata, amelyben a jövőben további változások várhatóak.

A Telex úgy tudja, hogy a jegyek árának emeléséről szóló utasítást megkapta a MÁV-Start, a GYSEV, a Volánbusz, illetve a MÁV-HÉV első embere is, illetve több kisebb közlekedési társaság.

A lap információi szerint a különböző járműveken az állam hatókörébe tartozó cégeknél

  • a 0-10 kilométeres távokon 250 forint helyett 400 forint,
  • a 10-15 kilométeres távokon 310 forint helyett 450 forint,
  • a 15-20 kilométeres távokon 370 forint helyett 500 forint,
  • a 20-25 kilométeres távokon 465 forint helyett 550 forint,
  • végül a 25-30 kilométeres szakaszokon 560 forint helyett 600 forint lesz a menetjegyek ára.

Látszik a számokból, hogy mind nominálisan, mind százalékosan a rövidebb utazások drágulnak jobban.

A Telex szerint az áremelés egy összetettebb tarifa-átalakítás eredménye lesz, amelyben az emelések mellett hamarosan kedvező változások is ismertté válhatnak

Az országos és vármegye bérletek bevezetése óta folyamatos a tarifarendszer felülvizsgálata, amelyben a jövőben további változások várhatóak. Ez azonban nem drágulást, hanem összességében a szolgáltatásokhoz való egyszerűbb és korlátlanabb hozzáférést biztosítja, amelyről hamarosan tájékoztatni fogjuk a közvéleményt.

– írta az Építési és Közlekedési Minisztérium a lapnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik