A Czuczor–Közraktár–Mátyás–Lónyai utcák által határolt telektömbön ma délelőtt Magyar Bálint oktatási miniszter közreműködésével elhelyezték a tervek szerint 2007 szeptemberére felépülő komplexum alapkövét. Az alapkő üregébe zárt, átlátszó hármas hengerben helyezték el az épülő létesítmény tervrajzait, a megvalósításban szerepet játszó vállalatok listáját, a forgalomban lévő pénzcímleteket, valamint az aznapi sajtótermékeket.
Magyar Bálint oktatási miniszter az eseményen hangsúlyozta: a beruházás egy olyan átfogó, közel 250 milliárd forint beruházási értékű, koncentrált fejlesztési program része, amely az ország minden egyetemi, főiskolai városát érinti. A vállalkozói tőke bevonásával, PPP (Public Private Partnership) konstrukcióban épülő, mintegy 35 ezer négyzetméteres multifunkcionális épülettömbön korszerű oktatási, tanszéki és könyvtári funkciók, a befektető által hasznosítható területen a Studium Irodaház, a felépítmény alatt pedig parkolóház valósul meg. Az új épület biztosítja az egyetem távolabbi ingatlanjaiból a tevékenységek átcsoportosítását, a régi, elavult, funkcionálisan nem oktatási célra létrehozott területek felszabadítását és továbbhasznosítását, valamint az üzemeltetési költségek csökkentését.
A nyilvános közbeszerzési eljárást elindító egyetem több vezető nemzetközi és hazai pályázó közül választotta ki a Wallis Ingatlan Rt.-t, mint a legjobb minőségű és pénzügyi ajánlatot kínáló fejlesztőt. A jól átgondolt, professzionális rendszer teszi lehetővé, hogy a beruházás költséghatékony megoldásban jöjjön létre, mert a befektető által közvetlenül hasznosítható területek elősegítik, hogy az egyetem által fizetendő bérleti díj a jelenlegi piaci árakhoz képest igen kedvező legyen.
