Belföld

Nyolc százalékban bízik az SZDSZ

A harmadik köztársaság és a demokrácia védelme, intézményeinek erősítése alapvető feladat, erős érdekünk, hogy a köztársaság egyre stabilabb és erősebb legyen – mondta Kuncze Gábor Miskolcon.

Mások kampányát az SZDSZ nem minősíti, tudatosan határozta el, hogy a kampányban programokról beszél, de vannak dolgok, amelyekben meg kell szólalni, és ez ilyen – tette hozzá az SZDSZ elnöke. Kuncze Gábor arra reagált, hogy előző nap – ugyancsak Miskolcon – Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bejelentette: április 2-án Budapestre, nagygyűlésre várja a köztársaságért aggódókat.
Az SZDSZ elnöke megjegyezte: megütközéssel hallotta, hogy van olyan politikus Magyarországon (néven nevezte Orbán Viktort), aki ráadásul miniszterelnöki ambíciókkal rendelkezik, hogy a köztársaságot “csak egyfajta ruhának, cicomának tekinti a nemzet testén”.


Rá kell mutatni e gondolat veszélyére – mondta a pártelnök, aki ugyanakkor úgy vélekedett: “annyira nem érzem veszélyeztetettnek ezzel együtt sem a demokráciát”. Kuncze Gábor az országgyűlési választások végeredményét illetően egyébként optimista, a szabaddemokraták nyolc százalékos eredményben bíznak.


Az SZDSZ mindenhol felkészült a sikeres választási szereplésre, ez is mutatja, hogy “azok a fanyalgások”, amelyek arról szóltak, hogy a kispártok nem tudják összegyűjteni a kopogtatócédulákat, azok az SZDSZ-re nem vonatkoznak – mondta. A párt benyújtotta mind a húsz területi, valamint az országos listát, az ország valamennyi országgyűlési választókerületében állított jelöltet, a 176 egyéni választókerületből 166-ban önállóan méretteti meg magát, négyben az MSZP támogatásával, hat MSZP-s jelölt pedig a liberálisok támogatásával indul.


Szerinte a párt most sikeresebben fogunk szerepelni, mint 2002-ben, és ezt a közvéleménykutatók is alátámasztják, “egyöntetűen az SZDSZ erősödését jelzik, azt, hogy biztosan bekerül a parlamentbe” – mondta Kuncze Gábor.


A pártelnök úgy véli, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is jelentősen meghaladja majd választási eredményük a négy évvel ezelőttit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik