Nagyvilág

Durvul a nyilatkozatháború a NATO és Kína között

Hanna Johre / NTB / AFP
Hanna Johre / NTB / AFP
Most Peking figyelmeztette a katonai szövetséget. A tétek egyike: fegyverszállítás az oroszoknak.

Új fejezettel bővült a Jens Stoltenberg NATO-főtitkár és Peking közötti üzengetés.

Miután Stoltenberg csütörtöki norvégiai látogatása során azt állította, hogy Kína fenyegeti a vele szomszédos országokat, azokat pedig, melyek nem hajlandóak együttműködni vele, elnyomja, az oslói kínai nagykövetség ma nyilatkozatban közölte:

Kína határozottan tiltakozik az ellen, hogy a NATO többszörösen is fenyegetésként tekintsen rá.

Emellett:

Kína figyelmeztetni a NATO-t, hogy hagyjon fel a térségbeli konfliktusok felkavarásával, a nyugtalanság és megosztottság előidézésével.

A pekingi álláspont szerint a NATO ugyan regionális védelmi szervezet, a szövetség egyes tagjai mégis „folyamatosan átlépik a hagyományos védelmi térségek határait, gyakran szoros katonai kapcsolatot létesítve az ázsiai-csendes-óceáni térség országaival, ami pedig a feszültség fokozódását eredményezi”.

A nagykövetségi közlemény a legerősebb NATO-országokra utalva úgy véli: „A nemzetközi közösség számára világos, ki jelent valódi fenyegetést a regionális és globális békére.”

Kicsit visszalépve az időben:

  • március közepén Stoltenberg a NATO tavalyi éves jelentését ismertető brüsszeli sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy Peking illegális háborút támogatna, ha fegyverekkel segítené Oroszországot. A főtitkár azt mondta, az észak-atlanti szövetség eddig nem látott bizonyítékot arra, hogy Kína fegyvereket szállítana Moszkvának, de „vannak arra utaló jelek, hogy Oroszország kérte ezt”, s ha realizálódna az üzlet, „az csak elhúzná a háborút”.
  • Stoltenberg április elején, a NATO külügyminisztereivel tartott találkozóját követően pedig már azt mondta, Kína a Kreml hamis narratíváját terjeszti az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban, valamint támogatja Oroszország szankcionált gazdaságát, igyekszik kijátszani a nemzetközi törvényeken alapuló világrendet; a főtitkár ismét figyelmeztette a kínai vezetést arra, hogy ne szállítson lőszert az oroszoknak, mondván, „bármilyen halált okozó segítség nyújtása történelmi hiba volna mélyreható következményekkel”; egyúttal azt is kijelentette, hogy a NATO a súrlódások ellenére sem tekinti „ellenfélnek” Kínát
  • az ügyet kommentálva a magyar külügyminiszter, Szijjártó Péter azt nyilatkozta, hogy a NATO-nak nem szabad Kína-ellenes blokká válnia.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik