Nagyvilág

A villámgyors telefon után Orbán ma személyesen is gratulál Erdoğannak

Anadolu Agency / AFP
Anadolu Agency / AFP
Ankarában, a beiktatási ceremónián.

Tegnap reggel még a közrádió stúdiójában mondott olyanokat Orbán Viktor, hogy:

  • „Mint egy falat kenyér, úgy kellett kellett nekünk Erdoğan győzelme”
  • „adjunk hálát az Istennek”, hogy megsegített minket a törökországi választásokon
  • Erdoğan győzelme mások mellett azért fontos Magyarországnak, mert ha a kihívója, Kemal Kılıçdaroğlu, vagyis úgymond „Soros György embere” nyerte volna a választásokat, akkor a Törökországban élő négymillió menekült azonnal megindult volna a magyar határ felé.

Ma meg már Ankarába repült miniszterelnökünk, hogy személyesen vegyen részt az újraválasztott török elnök, Recep Tayyip Erdoğan beiktatási ünnepségén.

A kormányfő telefonon már eleve az elsők között gratulált Erdoğannak, mi több, Twitter-oldalán törökül üzente Ankarába, hogy „Gratulálok, Elnök úr!”.

Kormányfőnk legutóbb márciusban járt a török fővárosban, akkor a Türk Államok Szervezetének rendkívüli csúcstalálkozóján vett részt.

Erdoğan kétfordulós elnökválasztáson győzött, a második körben a szavazatok 52,18 százalékát szerezte meg, míg az ellenzék közös jelöltje, Kemal Kılıçdaroğlu 47,82 százalékot kapott.

A török választást számos kontentünkben elemeztük, volt például egy olyan, hogy Hogy nyerhetett a Fidesz után Erdogan is a gazdasági válság közepette?, meg egy olyan háromharmados is, hogy Kammerertől Erdoganig – hogy kell nyerni hibrid rezsimben?.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik