Május 19-én kormányellenes tüntetés zajlott a fővárosban, a „Gyerekeket bántasz! 7IGEN-nel a gyermekbántalmazó rendszer ellen” elnevezésű megmozdulás során a tömeg estére a Fidesz Lendvay utcai székházánál kötött ki, ahol dulakodás alakult ki a tüntetők és a felvonuló rendőrök között. A Magyar Nemzet most arról ír, hogy gyorsított eljárásban bíróság elé állították az egyik tüntetőt, aki ököllel megütött egy rendőrt. Hivatalos személy elleni erőszak miatt hoztak ellene jogerős ítéletet.
A kormánylap szerint a férfi a testével tolta a rendőrsorfal első sorában álló egyik rendőrt, majd nagy erővel, ököllel felé ütött. Az ütés a rendőr sisakjának plexijét érte. A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség két héten belül bíróság elé állította a férfit, aki a bűncselekmény elkövetését már a nyomozás során beismerte. A mai napon a Pesti Központi Kerületi Bíróság a váddal egyezően bűnösnek mondta ki az elkövetőt, és ezért egy év, végrehajtásában két év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetésre ítélte. Az ítéletet mind az ügyészség mind pedig a vádlott és védője tudomásul vette.