Nagyvilág

25 méteres zuhanás élt túl egy macska

Macska fán (macska, fa, )
Macska fán (macska, fa, )

A szerencsés cica egy fáról zuhant a földre, és nem csak hogy élve megúszta az esetet, semmi baja nem lett.

A megmentői által „Szerencsésnek” elnevezett kóbormacska nyolc napot töltött el a Massachusetts állambeli Rochester egyik fáján, mielőtt a földre zuhant. Az állatot a helyi tűzoltók három alkalommal is sikertelenül próbálták lementeni a fáról, míg végül azt a megoldást választották, hogy levágták azt az ágat, amelybe a macska kapaszkodott – írta a The Standard Times.

A levágott ággal együtt a macska is lezuhant a 25 méteres magasságból, majd amikor a földre ért, azonnal beszaladt egy közeli bozótosba, és eltűnt. A macskát végül egy helyi állatmentőnek sikerült befognia egy csapdával, hogy egy állatorvos megvizsgálhassa. Amikor pedig az orvoshoz került, az meglepve tapasztalta, hogy a macskának egy-két meghúzódott izmon kívül kutya baja sem volt.

„Ez egyszerűen hihetetlen” – kommentálta az esetet az állatot kezelő doktornő, aki elmondta: a cica háromszor is megpróbált kitörni a vizsgálóból. „Egyértelműen túlélő típus” – mondta Dr Rachel Francis.

Az állatért egyelőre senki sem jelentkezett, hogy ő lenne a gazdája, de az állatmenhelyen biztosak abban, hogy a két évesnél fiatalabb nőstény macskának volt tulajdonosa.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik