Nagyvilág

Halálra égett egy bezárt nyolcéves

A kislányt szülei rendszeresen bezárták a lakásba, és egyedül hagyták, amikor elmentek dolgozni.

A kínai kisgyerek Hangcsou város külterületén halt meg, amikor tűz ütött ki a lakásban, ahova be volt zárva. A tűzre az egyik szomszéd figyelt fel, amikor füstszagot érzett. Gyorsan segítségért kiáltott, és végül két huszonéves fiatal volt az, aki berúgta az ajtót, és eloltotta a lángokat, még mielőtt a tűzoltók húsz perccel később kiérkeztek. A kislány holttestét az összeégett ágyban találták meg.

A kisgyerek szülei annak ellenére hagyták magára gyereküket a rázárt lakásban, hogy tudni lehetett róla, szeret a tűzzel játszani. A szomszédok egy helyi lapnak elmondták: pár nappal a tragédia előtt a kislány riadalmat váltott ki a házban, amikor égő újságpapírokat dobált ki a lakás ablakán. Ezt elmondták a lány szüleinek is, közölve, hogy ne hagyják a lányt egyedül gyufák és öngyújtók társaságában. Azt azonban egyelőre nem állapították meg, hogy mi okozta a tüzet.

Az esetről szóló beszámoló azt nem említette meg, hogy a szülőket letartóztatták volna a gyerek veszélyeztetése miatt, vagy bármiféle vádat emeltek volna ellenük – közölte a Beijing Cream. Azt azonban megemlítette a helyi kínai lap, hogy a fejlett országokban törvény tiltja, hogy ilyen fiatal gyerekeket egyedül hagyjanak otthon szüleik.

Kövess minket a Twitteren is!

Sőt, már a Tumblren is megtalálsz minket!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik