Nagyvilág

Leköszönő szlovák külügyminiszter: Szörnyű beszédeket hallottam fideszesektől, mintha a ‘30-as években a náci párt kongresszusán lennék

Andrei PUNGOVSCHI / AFP
Andrei PUNGOVSCHI / AFP

Rastislav Kácer öt évig volt Szlovákia budapesti nagykövete, majd tavaly szeptembertől idén májusig a külügyminisztériumot vezette. Többször is diplomatától szokatlanul élesen bírálta a magyar kormányt, és így tett az Új Szónak adott, kedden megjelent interjúban is.

Orbán Viktor fokozatosan eljutott a liberális pozícióból, a nemzeti radikális álláspontra. Fokozatosan átvette a radikálisabb nézeteket. Akkor arról beszélt, ne bíráljuk őt emiatt, hiszen ezt azért csinálja, hogy a Jobbiktól választókat vonjon el, visszaszorítsa ezt a szélsőséges pártot. Mi, diplomaták azonban mondtuk neki, ha magába olvasztja ezeket a nézeteket, a nacionalista, irredenta, revizionista ideákat, akkor ő maga fog Jobbikká változni. Ez aztán meg is történt. Amikor a Fidesz közgyűlésén utoljára, mint vendég, részt vettem, akkor ott szörnyű beszédeket hallottam. Úgy éreztem magam, mintha a ‘30-as években az NSDAP (Nemzetiszocialista Német Munkáspárt, Adolf Hitler náci pártja – a szerk.) kongresszusán lennék. Isten által kiválasztott nemzetről és arról hallottam beszédeket, hogy mindenki a magyarokat bántja, történelmi igazságtalanság érte őket. Ha pedig az ember Magyarországon él, akkor mást sem hall, mint azt, hogy Trianon milyen igazságtalan volt. Folyamatosak az emlékműállítások, folyton a történelmet tematizálják

– fejtette ki Kacer, aki szerint mindez nagyon hasonlít az oroszországi fejleményekre, mivel Vlagyimir Putyin is azt látta be: „ha meg akarja tartani a korrupcióval átszőtt, autokratikus és oligarchikus hatalmát, akkor az egyetlen lehetősége az volt, hogy feszültséget keltsen és ellenségképet alkosson. Pontosan erre az útra lépett Orbán Viktor is. (…) Magyarország és Oroszország esetében tehát két hasonló államot látunk, és Orbán Viktort, aki leszakad az európai egységtől és olyanokról beszél, amiket senki nem ért Európában.”

A volt nagykövet és leköszönő külügyminiszter szerint

ha Orbán Viktor folyamatosan támadja a közös európai intézményeinket, ha megkérdőjelezi a NATO megbízhatóságát, ha olyan érveket használ, mint Putyin, akkor biztonsági kockázatot jelent, bármilyen okai is vannak arra, hogy ezt tegye. Nem a magyarok vagy Magyarország, hanem Orbán Viktor és az ő korrupt, oroszbarát politikája a kockázat. A szlovákiai magyarok pedig az ország történelmében mindig egy progresszív európabarát erőt képviseltek. Ma azonban oda jutottunk, hogy Orbánnak az itteni befektetései, például a magyarnyelvű dezinformációs portálok finanszírozása, azt okozták, a szlovákiai magyarok annyira megosztottak, mint soha korábban.

Kacer fölteszi a kérdést: ha a magyar vezetésnek nincsenek területi követelései, akkor miért kollaborál ilyen intenzíven Putyinnal, miért van az, hogy a nemzetpolitika keretében súlyos milliókat fektet a környező országokban élő magyarok integrációjába? Mint mondta,

Magyarország egy beteg politikai elemmé válik az Európai Unióban, amivel a többiek nem tudnak mit kezdeni.

(…) Ezek nem csak a mi aggodalmaink, az osztrákoké is. Csehország és Lengyelország teljes csodálkozással tekint erre.”

Megjegyezte: az sem véletlen, hogy a V4-es vezetők már nem tartanak koordinációs találkozókat. „Ma itt senki nem próbálkozik azzal, hogy a politikai lépéseit Orbán Viktorral egyeztesse.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik