Nagyvilág

250 méteres magasságban nyitotta ki egy utasszállító ajtaját egy férfi

YONHAP / AFP
YONHAP / AFP

Az Asiana Airlines OZ8124-es járata Dél-Korea legnagyobb szigetéről, Csedzsuről repült Tegu városba, az utazást azonban súlyos incidens zavarta meg. Amikor az Airbus A321-200-as típusú repülő landolni készült, egy harmincas éveiben járó férfi kinyitotta az egyik vészkijáratot – számolt be a történtekről a BBC. A gép körülbelül 250 méter magasságban volt, amikor az elkövetőt – akit a hatóságok a leszállás után őrizetbe vették – kinyitotta az ajtót.

A 194 utas közül senki sem vesztette életét, de voltak olyanok, akiket kórházba kellett szállítani ájulás és légzési problémák miatt. A beszámolók szerint a légiutas kísérők azért nem tudták megakadályozni a férfit, mert a gép épp landolt, így ők is a nekik kijelölt helyen ültek, biztonsági öveik pedig be voltak kapcsolva. Ettől függetlenül az egyik utas kísérletet tett megállítani a férfit, felpattanva helyéről, de nem járt sikerrel.

„Óriási volt a káosz a gépen, különösen a vészkijárat közelében lévők körében, akik – úgy tűnt – egymás után ájultak el. A légiutas kísérők doktorért kiáltottak” – mondta a helyi Yonhap hírügynökségnek egy 44 éves utas.

Azt hittem, hogy a gép fel fog robbani, fel voltam készülve a halálra

Sok gyerek is a repülőn volt, akik hétvégi sportversenyekre tartottak. – Remegtek, sírtak, meg voltak rémülve – nyilatkozta egyikük édesanyja.

A rendőrség szerint a gyanúsított nem tudta megmagyarázni tettét, a férfi nem állt alkoholos befolyásoltság alatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik