Sport

Retró tornalovat árvereznek el Berki felajánlásával

Alapítványok jelentkezését várják a Berki Krisztián nevéhez kapcsolódó jótékonysági akcióhoz.

Az olimpiai bajnok tornász ajánlotta fel és látta el kézjegyével azt a retró tornalovat, amelyet – már belsőépítészeti dizájntárgyként – november 8-án elárvereznek.

Az exkluzív belsőépítészeti anyagokat kínáló positivo újította fel teljes mértékben a tornaeszközt, amely törtfehér bőrborítást kapott, ráadásul a Felix Promotion menedzserirodával együttműködő sportoló tenyérlenyomata is rákerült.

„Annyira jól sikerült a felújítás, hogy még én is beállítanám a szobámba. Nagyon finom bőrrel húzták be, szépek a varrások – igazából bárhol el tudnám képzelni, kivéve egy tornateremben, mert ahhoz túl szép lett” – mesélte a tornalóról Berki Krisztián.

Az alkotást kiállították a MOM Parkban, és itt lesz november 8-án az aukció is. Az árverésből befolyt összeget jótékony célra fordítják, melyre a szervezők várják az alapítványok jelentkezését.

„Olimpiai bajnokként úgy érzem, van annyi erőm, hogy rávegyem az embereket az ilyen jótékonykodásra. Remélem, hogy ezzel nagy lökést adhatunk egy olyan alapítványnak, amely eddig nem kapott elég figyelmet, és így akár a gyerekek nevelésére, akár sporteszközök vásárlására fordíthatják majd a befolyt összeget. Nagy megtiszteltetés, hogy részt vehetek egy ilyen eseményen!” – emelte ki a tornászbajnok.

A pályázóknak a felajánlott összeget fiatalok, gyerekek sporttal kapcsolatos tevékenységére kell fordítaniuk. Így a jelentkezők köre nagyon széles, óvodákra, iskolákra, sportegyesületekre és más sportszakmai, illetve civil szervezetekre is számítanak a szervezők.

Az érdeklődőknek adataik megadása mellett be kell mutatniuk az alapítványukat, illetve azt, hogy az esetlegesen felajánlott összeget mire fordítanák a sport és fiatalok, gyerekek téma vonatkozásában. Jelentkezni október 31-ig lehet a Berki Krisztián Facebook-profilja alatt létrehozott eseményoldalon, illetve a jotekonysag@felixpromotion.hu e-mail címen.

Ezután Berki Krisztián, valamint a programban résztvevő positivo és Felix Promotion munkatársai együtt választják ki a győztest, az eredményt november 5-én hozzák nyilvánosságra.

A szervezők emellett természetesen a nagylelkű felajánlók jelentkezését is várják, akik személyesen is részt vehetnek a MOM Parkban a november 8-i árverésen.

Aki tehát szívesen látná az olimpiai bajnokunk által felajánlott kápás lovat az otthonában, irodájában, jelentkezzen, hiszen a dizájntárgy megszerzése mellett az utánpótlássportot is támogathatja egy csapásra, amit Berki Krisztián mindig is szívügyének tekintett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik