A szív kertje
Hegyi Olivér előző filmje, a Take Me Please elnyerte a Friss Hús nagydíját, így nyugodt szívvel állíthatjuk, hogy a fiatal animációs rendezők munkásságát és a fesztivál programját követő közönség körében óriásiak A szív kertjével kapcsolatos elvárások. Mivel ez még így sem jelent túl sok embert, reméljük, nem nyomasztjuk vele a rendezőt. A szív kertjével Hegyi folytatja a szárnyaikat bontogató, érzékeny, művészlelkű fiatalok lelkivilágának és nemzedéki élményeinek rajzát, és ez a rajz annak ellenére finom mívű, hogy Hegyi nem tud szépen rajzolni.
A Take Me Please-t talán még lehetett trashanimációnak nevezni, de A szív kertje esetében erről szó sincs, sőt, a textúrák rétegzettsége, a gazdag színvilág miatt az új rajzfilm voltaképpen technikailag is professzionálisnak mondható – ha nem sértő a kifejezés. A történet mellesleg arról szól, hogyan szoronganak a felvételiző művészeti egyetemisták, de fájdalmaik, félelmeik és elkalandozó gondolataik mindannyiunk számára ismerősek lehetnek.
Kaktuszember
Háromnegyed órás játékidejével a Kaktuszember már egy fél játékfilm, és annak ellenére szívesen megnéznénk az egész estét változatát is, hogy alapötlete egyébként jellegzetesen a rövidfilmes formához passzol. Rudolf Olivér freeszfe-s keretek között készített munkája alcímében melodrámát ígér, de a műfajban gyakori szerelmiháromszög-történetek közül egy olyat mesél el, amivel még aligha találkozhattunk: férfi, nő és kaktusz szerelmi kálváriáját. A mosodás és kelmefestő Tibor jó ideig plátói módon vágyakozik az üzletében megismert Alízra, közeledni viszont a Népszínház utcai virágárussal folytatott, elfajuló veszekedés után kezdenek el egymáshoz.
A konfliktus kiváltó oka, hogy Alíz belekóstolt a virágföldbe, később pedig ennél is jobban meglepi Tibort, mikor közli vele: évekkel ezelőtt eltűnt férje kaktuszként tért vissza hozzá. Rudolf párás, érzéki atmoszférát kever a nyolcadik kerületi szocióból, az idősödő férfi vonzalmának víziószerű megjelenítéséből meg a kaktuszból, azért pedig különösen hálásak lehetünk neki, hogy a főszerepre megtalálta a filmekben alig forgató Tóth Károlyt, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház kiérdemesült színészét.
Nikó
A mai magyar filmek intézményi környezetével kapcsolatban csupa aggasztó dolog történik, de magukban a filmekben azért pozitív trendeket is látunk. Ezek közé tartozik a női sorsok, életproblémák új szempontú és a korábbinál általánosságban nyíltabb tárgyalása. Azért írjuk, hogy „általánosságban”, mert régen is készültek tabutörő, bátor női filmek – mindenekelőtt Mészáros Márta munkái –, mostanában viszont egyre több alkotó fordul ebbe az irányba.
Előző filmje, a Mónika nem akar a földön járni után Korom Anna rendező ismét egy olyan hősnőről mesél, aki nem fogadja el a társadalmi konvenciók szerint neki osztott lapokat. Gyermeke születése után kétségbeesetten igyekszik újra megtalálni és felmutatni régi önmagát, ha pedig ez nem megy másként, csak egy meghökkentő vetkőzőszámmal az osztálytalálkozón, akkor attól sem riad vissza. Korom filmje attól válik feszültté, hogy nehéz felmérnünk, mennyire készült ki a címszereplő. Hol tart éppen a teljes idegösszeomlás felé vezető úton, és képes-e helyrerázódni? A választ a címszerepben látható Székely Rozália tekintetéből és a maga visszafogott, humoros módján mégiscsak megrendítő alakításából kell kiolvasnunk.
SÁTÁN
A csúcsgasztronómiát egyre többször látjuk a visszataszító rongyrázás világaként meg az ordító társadalmi különbségek modellszerű háttereként olyan filmekben, mint A menü, A platform vagy a Flux Gourmet, de a gonosz birodalmaként talán még nem ábrázolták. Márpedig Csihar Arion és Belső Marcell, a Budapesti Metropolitan Egyetem diákjai azt a lehetőséget is felvetik, hogy klausztrofób történetük helyszínén maga a sátán viseli a séfkabátot. A séfet, akiről közvetlen helyettese mondja ki, hogy „nincs benne jó”, Ónodi Eszter alakítja, akit még soha nem láttunk gonoszszerepben. Meggyőző benne, mint ahogy a lázadni készülő és drasztikus lépéseket fontolgató kuktaként Patkós Márton is. A versenyprogramban már címével is feltűnést keltő SÁTÁN-ban konyhai thrillerként fokozódik a feszültség, egészen a kisjátékfilmes formához illeszkedő csattanóig – és itt a csattanás szó szerint értendő.
27
Buda Flóra Anna második egyéni animációs filmje ezekben a napokban versenyez a cannes-i fesztiválon, így külön öröm, hogy a Friss Húson is megnézhetjük. Egy felnőtté válás kapujában toporgó lányról szól, aki fullasztónak megélt hétköznapjai elől bizarr szexuális fantáziákba és búfelejtő bulikba menekül. A rendező korábbi rajzfilmjéhez, az Entrópiához hasonlóan ezúttal is valamiféle általános világállapot, rossz közérzet fogalmazódik meg a 27 lüktető technóval kísért képein.
Felfedezhető, megmenthető még a belső szépség és tisztaság? Buda Flóra Anna erre a kérdésre igyekszik kitartóan választ találni, miközben imponáló őszinteséggel ábrázolja a női testet és szexualitást.
Mária Terézia szül
Cibulya Nikol előző rövidfilmje, az Irinyi is történelmi témájú volt, új, informatív című munkája viszont ahhoz képest is visszautazik az időben egy évszázadot. Egyetlen nagyon nehéz nap eseményeit látjuk, amikor a fiatal királynő negyedik gyerekének készül életet adni, miközben az érvényben lévő szokás szerint az udvari léhűtők és a birodalom messzi vidékeiről odasereglett főméltóságok vizslatják vajúdás közben. Fecske Flóra kézikamerás képei mellett a Bobor Ágnes tervezte látványvilág és Tihanyi Ildikó jelmezei is a szatíra felé stilizálják a film hangnemét, mégis megmarad az érzésünk, hogy ez a roppant kellemetlen – és a szülés miatt bízvást traumatikusnak nevezhető – szituáció akár tényleg meg is történhetett.
Cibulya nemcsak a rövidfilmes formát kezeli magabiztosan, hanem ezt az áthallásos, modellszerű helyzetet is gondosan feltérképezi, a történelmi kulisszák miatt filmje ráadásul számos szórakoztató és bizarr furcsaságot tartogat.
Affrikáta
Kováts Adélt ritkán látni filmszerepben, ami az Affrikáta alapján minden magyar mozinéző fájó vesztesége. A rangos szarajevói és tallinni fesztiválszereplések után itthon is látható, félórás filmben ő alakítja Klárát, aki két nagykamasz lányával érkezik nyaralni egy horvátországi üdülőhelyre. Egyikük, Léna mozgáskorlátozott és enyhén értelmi sérült, ez pedig Klárában is olyan szorongásokat és mérgező viselkedésmintákat alakított ki az évek-évtizedek alatt, amelyek az egész családot megbénítják. Bizonytalan, hogy Klára elindul-e a felszabadulás útján, vagy csak még nehezebbé teszi lányai életét, de éppen ez a szorongó vibrálás meg a történet csöndesen tragikus hétköznapisága teszi torokszorító élménnyé Gyimesi Anna filmjét. Teljesen világos, hogy az Affrikátából egy szép nemzetközi fesztiválkarrierre esélyes nagyjátékfilm is kibontható lenne.
Dub Hard: Keményre hangolva avagy a Pannónia Szinkronstúdió kirablásának kegyetlen és igaz története
Mi történik egy szinkronstúdióban a színfalak mögött? Milyen embert próbáló helyzetek, egzisztenciális válságok alakulnak ki pornófilm-szinkronizálás, „tömegezés” vagy a csekély honorárium felvétele közben? Ezekből a csakis komolytalanul megválaszolható kérdésekből indult ki az ígéretes színészi karrierjét egyelőre a rendezői kísérletezés kedvéért pihentető Dér Zsolt.
Kivált Ember Márk és Kautzky Armand van elemében, de mindenki más is kiráz a kisujjából egy önparódiát. Mégsem a gúnyrajz kíméletlensége, inkább az alkotó szeretetteljes iróniája marad velünk, és persze a Harsányi Gábornak szóló, elfogódott tisztelgés: „tényleg nagyon-nagyon jó színész”.
A tizenegyedik Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivált június 1–7. között rendezik, a vetítések a budapesti Puskin moziban és a Városháza udvarán lesznek.
