Belföld

Orbán Viktor szerint a Tárki elvesztette hitelét

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szerint a Tárki kutatóintézet elveszítette hitelét azt követően, hogy az emberek elégedettségét vizsgáló felmérés eredményét Gyurcsány Ferenc miniszterelnök jelenlétében mutatta be.

A Fidesz elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában csütörtökön este a Tárki Társadalomkutató Intézet által végzett, az emberek elégedettségét vizsgáló felméréssel kapcsolatban azt mondta: “nem a magukat felkentnek érző értelmiségieknek kell véleményt mondani arról, hogy érzik magukat az emberek. El fognak menni választani, és a voksukkal ezt ki fogják fejezni”.

Hozzátette: “a Tárkit meg sajnálom, a Tárki egy komoly tekintéllyel rendelkező cég (…), az a tény, hogy közös sajtótájékoztatót kellett tartaniuk a miniszterelnökkel, az tönkrevágta a hitelüket nagyon sok ember szemében. (…) Kampányidőszakban a miniszterelnök előhúz egy kutatóintézetet, és egy kormány által finanszírozott kutatásból megmondja, hogy soha olyan jól nem éltek mint most”.

A rádióműsorban az euró bevezetésével kapcsolatban a Fidesz elnöke azt mondta: nem csak a bevezetés ideje, de árfolyama is nagyon fontos. “Rossz árfolyammal gyorsan csatlakozni butaság” – tette hozzá Orbán Viktor. “Matolcsy úr azt szokta mondani, 2010-ben be kell vezetni az eurót. Én ezzel egyetértek, (…de) egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy sikerülni fog” – mondta.


A FigyelőNet megkérdezte Tóth István Györgyöt, a Tárki vezérigazgatóját, aki nem kívánta kommentálni Orbán Viktor csütörtöki kijelentését.


Stumpf István, a Tárkival a választás-kutatásokkal kapcsolatban együttműködő Századvég elnöke a FigyelőNetnek elmondta, sajnálja, hogy egy nagyon fontos és vitatott kérdésben végzett tudományos kutatás kampányeseménnyé vált azáltal, hogy a miniszterelnök is részt vett az eremdények ismertetésén. Az Orbán-kormány egykori kancelláriaminisztere egyetért a Fidesz elnökével, nyilatkozatát körültekintőnek értékelte, és maga is szerencsétlennek ítélte Gyurcsány Ferenc meghívását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik