Egy itáliai tudós úgy oszlatta el az utódnemzést körül lebegő misztérium ködét, hogy taftból készült apró nadrágokat húzott a hím békákra. Az 1760-as években ugyanis még egyáltalán nem volt világos, hogy a nőstény petéi és a hím spermái egyaránt szükségesek az utódnemzéshez.
Lazzaro Spallanzani tehát gondolt egy nagyot, és két csoportra osztotta a hím békákat, az egyiket a természet rendje szerint békén hagyta, a másiknak a tagjait alsó fertályukon felruházta.
És láss csodát: az első csoportban lévők sikeresen szaporodtak a nőstényekkel (a legtöbb békafaj külső megtermékenyítéssel gondoskodik utódairól, ám ehhez is szükséges a nemzőszerv szabadon hagyása), míg a másik, amelynek spermája nem talált kiutat: pórul járt.
