Élő Nagyvilág

A Wagner-vezér szerint az ukrán hadsereg a világon az egyik legjobb

Dmytro Smolienko / NurPhoto / AFP
Dmytro Smolienko / NurPhoto / AFP
  • Mark Galeotti Oroszország-szakértő szerint vegyes összetételű a Belgorodra támadó, Putyin-ellenes milícia.
  • Az ukrán hadsereget méltatta, az oroszt pedig kritizálta a Wagner-vezér.
  • Vlagyimir Putyin megköszönte a boszniai Szerb Köztársaságnak, hogy semleges maradt.
  • Harmincéves rekordot döntött meg tavaly a Finnországba letelepülő oroszok száma.
  • A brit hírszerzés szerint idén már most több orosz katona dezertált, mint a teljes tavalyi évben.
  • A brit miniszterelnök szerint a Nyugat felkészült arra, hogy évekig támogassa Ukrajnát.
  • A keddi nap történéseit itt tudja visszaolvasni.

Így lőtték ki az oroszok a hadihajóra támadó ukrán motorcsónakot

Az orosz védelmi minisztérium közzétette, hogyan lőttek ki egy ukrán motorcsónakot, ami éppen az Ivan Khurs nevű felderítőhajójukat támadta a Fekete-tengeren. A tárca szerint összesen három, pilóta nélküli, nagy sebességű motorcsónakkal támadták az ukrán partoktól 400 kilométernyire levő orosz hadihajót, amely állítólag a tenger alatti gázvezetéket védelmében tartózkodott a Boszporusztól 140 kilométernyire észak-keletre, Törökország kizárólagos gazdasági övezetében. Az orosz hadihajó sértetlen maradt az oroszok állítása szerint.

Az ukrán erők állítólag sikereket értek el Bahmutnál

Az ukrán erők folytatják a védekező hadműveletet, és sikereket értek el a Donyeck megyei Bahmutnál – közölte Olekszandr Szirszkij, az ukrán szárazföldi erők parancsnoka szerdán a Telegramon. A katonai vezető egy videófelvételt is közzétett a Wagner orosz zsoldoscsoport egy fogságba ejtett katonájáról. A hadifogoly elmondása szerint a háborúban való részvételre őt leginkább az anyagi juttatások ösztönözték. Hozzátette: arra számított, hogy a hátországban fog szolgálatot teljesíteni, ehelyett a fronton kötött ki. „Azt mondták nekünk, hogy ha nem megyünk harcolni, akkor teherautókra raknak és többé senki nem lát bennünket” – állította a felvételen a fogságba esett zsoldos.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán haditanácsülést hívott össze, amelyen közlése szerint megvizsgálták a frontvonalakon szolgáló alakulatok és a tartalékosok lőszerellátásának kérdését. „Elemeztük a meglévő és a potenciális szállítási szerződéseket, valamint saját termelésünk növelésének lehetőségét” – mondta az államfő. Kiemelte, hogy megkezdték a légierő fejlesztése átfogó koncepciójának kidolgozását, és ebben a nyugati típusú repülőgépekre való átállással számolnak. „Új szervezeti felépítés, a pilóták és a személyzet kiképzése, a szükséges infrastruktúra, logisztika és egyebek voltak napirenden” – sorolta az elnök.

Rendkívül kemény megtorlást helyeztek kilátásba az oroszok

Az orosz hadsereg rendkívül keményen fog reagálni a Belgorod megye elleni támadáshoz hasonló további ukrán diverziók esetén – jelentette ki Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter az általa irányított tárca szerdai vezetői tanácskozásán. Mint ismert, hétfőn Putyin-ellenes orosz partizánok foglaltak el több orosz települést az ukrán határ közelében.

– Több mint 70 ukrán „terroristát”, valamint jármű- és páncélozott járműtechnikát semmisítettek meg. Az ukrán fegyveresek ilyen akcióira azonnal és mindenekelőtt rendkívül keményen fogunk reagálni” – hangsúlyozta Sojgu.

Megrendezett képet tehetett közzé az orosz hadsereg a Belgorodban zsákmányolt amerikai terepjárókról

Az orosz hadügy közzétett egy fotót két amerikai gyártmányú páncélozott terepjáróról, melyek egy árokban vesztegelnek. A kilőtt járműveket állítólag azután kaparintotta meg az orosz haderő, hogy Putyin-ellenes milíciák törtek be Belgorodba Ukrajna felől. A támadást kedd délután sikerült megállítania az oroszoknak.

A szakértők hamar elemezni kezdték a kilőtt járműveket ábrázoló képet, és arra jutottak, hogy az több okból is megrendezett lehet.

  • Az egyik jármű elülső gumiabroncsán nincs sár, ami arra enged következtetni, hogy daruval emelhették a gödörbe, és nem az árok tartóztatta fel.
  • Az egyik Humvee a pozíciója szerint frontálisan nekicsapódott az árokfalnak, a föld mégis érintetlen előtte, pedig egy többtonnás járműről csapódott a földbe.
  • A keréknyomból látható, hogy az egyik járművet oldalirányba mozgatták, mire a helyére illesztették.

Harmincéves rekordot döntött meg tavaly a Finnországba letelepülő oroszok száma

A 2022-es évben oroszok telepedtek le a legnagyobb számban Finnországban, a számuk harmincéves rekordot döntött meg – közölte szerdán a finn statisztikai hivatal. A hivatal adatai szerint 2022-ben 6003 orosz emigrált Finnországba. Ez kétségkívül harminc éve a legmagasabb adat – tette hozzá a hivatal, amely szerint 1995 és 2021 között az orosz betelepülők száma nem haladta meg évente a 3100-at.

További jelentős betelepülő csoportokat alkottak a svédek (2599), az indiaiak (2420), az észtek (2387), a Fülöp-szigetekiek (2251), az ukránok (1533) és a törökök (1503). Tavaly összesen 50 ezer ember telepedett le Finnországban – írja az MTI.

Putyin köszönetet mondott a boszniai Szerb Köztársaságnak, amiért semleges maradt

Hálásak vagyunk önöknek az ukrajnai eseményekkel kapcsolatos semleges álláspontjukért, csak egy ilyen álláspont vezethet el valamilyen pozitív megoldáshoz. Hálásak vagyunk önöknek a visszafogottságukért

– jelentette ki Vlagyimir Putyin, amikor kedden Moszkvában fogadta Milorad Dodikot, a szerb entitás elnökét.

Az MTI szemléje szerint az orosz elnök méltatta, hogy a boszniai Szerb Köztársaságban sok iskolás tanul oroszul és hogy ott az orosz nyelv és kultúra iránti érdeklődést állami szinten támogatják. Sikeresnek nevezte Oroszország és a boszniai Szerb Köztársaság közötti együttműködés fejlődését. Mint mondta, a kétoldalú kereskedelem abszolút számokban kicsi ugyan, de 57 százalékos növekedést mutatott.

Dodik egyebek között az hangoztatta, hogy az orosz „különleges hadműveletet” nem egy Oroszország és Ukrajna közötti háború, hanem egy olyan összecsapás, amelyet a Nyugat váltott ki, amely Oroszországot próbálja eszközként felhasználni a háború felszításához. Hangsúlyozta, hogy a boszniai Szerb Köztársaság – amely miatt Bosznia és Hercegovina nem vezetett be szankciókat Oroszország ellen – következetesen kitart álláspontja mellett.

Egyes politikusok megpróbálják csak az egyik oldalra hárítani a felelősséget, mi viszont úgy gondoljuk, hogy az Oroszországi Föderáció, amely keményen küzdött a biztonságért és megpróbált garanciákat biztosítani (a békére), kénytelen volt elindítani ezt a hadműveletet. Mindannyian azt akarjuk, hogy béke legyen

– hangoztatta.

A függetlenedni akaró Milorad Dodik az oroszok mellett a magyar kormánnyal is baráti viszonyt ápol:

Kapcsolódó
Boszniát bomlasztó szerbeket támogat a magyar kormány, az államfő lefasisztázta
A muszlim bosnyákokat kihívásnak tekinti a magyar kormány Bosznia jövőbeli EU-csatlakozásakor. Ám ottani szerbek – akik szétszednék az országot, és akiknek a vezetője ellen az Egyesült Államok szankciókat rendelt el januárban – 100 millió eurót kapnak az Orbán-kormánytól.

Brit hírszerzés: idén már most több orosz katona dezertált, mint a teljes tavalyi évben

Dezertáló orosz katonákról értekezik ma reggeli hírszerzési jelentésében a brit védelmi minisztérium.

A jelentés pontjai az alábbiak:

  • mértékadó, független újságírók oknyomozó anyagai szerint 2023 januárja és májusa között 1053 orosz katona dezertált a hadseregből, többen, mint az egész 2022-es évben.
  • Az orosz haderő soraiban a háború kitörése óta küzdenek a  fegyelem fenntartásával, de a helyzet a 2022 októberében bejelentett mozgósítás után vélhetően tovább romlott.
  • A bírósági adatokból kiderül, hogy az orosz hatóságok jellemzően felfüggesztett büntetést adnak a dezertőröknek, ami azt jelenti, hogy visszaküldhetik őket az ukrajnai, „különleges műveleti zónába”.

A tárca megjegyzi: Oroszország hazafias szólamokkal és a dezertőrökön végrehajtott példastatuálással igyekszik kezelni a morált, ahelyett, hogy megpróbálnák feltárni a katonák kiábrándultságának okait.

Rishi Sunak: A Nyugat kész évekig támogatni Ukrajnát

Rishi Sunak brit miniszterelnök egy londoni védelmi konferencián elmondta: a nyugati szövetségesek készek évekig támogatni Ukrajnát. A kormányfő szerint Oroszország taktikája, miszerint idővel az emberek ráunnak, belefáradnak az ukránok támogatásába, nem fog működni.

Most arról folytatunk megbeszélést a szövetségesekkel, hogy milyen hosszú, többoldalú és kétoldalú biztonsági megállapodásokat köthetünk Ukrajnával

– tette hozzá.

(The Guardian)

Dróntámadás érte az oroszországi Belgorodot

Kilenc ember továbbra is ápolnak, és 550 ember továbbra sem térhet vissza otthonába a belgorodi betörés után – derül ki a régió kormányzója által közzétett jelentésből.

Az egy halálos áldozatot követelő támadás az orosz védelmi tárca tájékoztatása szerint kedden véget ért ugyan, de Vjacseszlav Gladkov szerint az éjszaka nem volt teljesen békés Belgorodban: számos dróntámadás történt.

A légvédelmi rendszerek többsége megbirkózott a feladattal, de Belgorodban vannak károk: autók, magánházak, irodaházak rongálódtak meg. A legfontosabb azonban, hogy áldozatok nincsenek

– fogalmazott.

Gladkov elmondta: egy földgázvezeték is megrongálódott a támadásban, ami kisebb tüzet okozott. A közműellátás ennek ellenére zavartalan.

A hétfői betörést két Ukrajnában működő csoport, az Orosz Önkéntes Testület (RVC) és a Orosz Szabadság Légió vállalta magára. Az orosz fegyveres erők 70 támadót öltek meg.

(The Guardian)

A Wagner-vezér szerint az ukránoké a világ egyik legjobb hadserege

Jevgenyij Prigozsin, a Wagner zsoldossereg vezére elismerően beszélt az ukrán hadseregről, az orosz reguláris erőket pedig ismételten bírálta. Prigozsin egy „Dogol beszél” nevű telegramos katonai blognak nyilatkozva elmondta, a Wagner a világ legjobb hadserege.

A politikai korrektség megkövetelné, hogy azt mondjam: az orosz a második. De szerintem ma az ukránoké a világ egyik legjobb hadserege

– mondta Prigozsin, aki szerint az ukrán fél nagyon jól képzett, szervezett, rendkívül magas színvonalú a hírszerzési képességük, és bármilyen katonai rendszert képesek kezelni, legyen szó szovjet vagy NATO-fegyverről.

A belgorodi eseményekkel kapcsolatban elmondta: az orosz védelmi minisztérium láthatóan egyáltalán nincs felkészülve arra, hogy megvédje Oroszország területét.

A hírhedt zsoldossereg vezetője május 20-án jelentette be, hogy csapatai bevették Bahmutot, és rövidesen átadják az állásaikat az orosz reguláris erőknek. Vlagyimir Putyin elnök gratulált a sikerhez, azonban az ukrán fél közölte, hogy a város még nem esett el: a harcok folytatódnak.

(CNN)

Kiderült, kik támadtak Ukrajnából Belgorodra

Hétfőn egy Kreml-ellenes orosz milícia tört be a nyugat-oroszországi Belgorodba. Az orosz védelmi minisztérium kedden kora délután közölte, hogy az Oroszországon belüli támadás véget ért, az orosz fegyveres erők több mint 70 támadót öltek meg. Az oroszok szerint a támadásokban több civil megsérült, egy idős nő pedig menekülés közben meghalt. A támadást két Ukrajnában működő csoport, az Orosz Önkéntes Testület (RVC) és a Orosz Szabadság Légió vállalta magára.

A két milíciát a háború kitörése után hozták létre, hogy olyan orosz önkénteseket toborozzanak, akik Ukrajna mellett, Vlagyimir Putyin ellen akarnak harcolni.

Európa egyik legismertebb Oroszország-szakértője, Mark Galeotti a Reutersnek elmondta, hogy a két milíciában a liberálisoktól az anarchistákon át a neonácikig mindenféle világnézetű embert találni. A fegyveres csoportok tagjai olyan oroszok, akiket a Putyin-ellenesség köt össze.

Azt remélik, hogy valamilyen módon ők is hozzájárulhatnak a Putyin-rezsim bukásához. Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy ezek nem független erők: az ukrán katonai hírszerzés mozgatja őket

– hangsúlyozta a Mayak Intelligence vezetője.

A Galeottival készült interjúnkat itt olvashatják:

Kapcsolódó
Mark Galeotti: Orbán homokot szór a fogaskerekek közé
A többi között az orosz–ukrán háborúról, valamint Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin állításainak igazságtartamáról is beszélgettünk Európa egyik legismertebb Oroszország-szakértőjével.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik