Szórakozás

Hal a tortán: Nemazalány megunta, hogy a többiek kioktatták az énekesi hivatásról

Hiába mondta nekik, hogy pontosan érti, miről beszélnek.

A Hal a tortán legutóbbi adásában Pély Barna várta vacsorára a Bebéből, Gyebnár Csekkából, Baby Gabiból és Nemazalányból, azaz Halastyák Fanniból álló vendégsereget. Utóbbi már az első adás után elmondta a műsorban, hogy kakukktojásnak érzi magát a többiekhez képest, akik szerinte öregek hozzá – erre pedig nem is győzték emlékeztetni a reality további részeiben, amiket együtt forgatott a csapat.

A csütörtök esti epizódban a rapper-énekesnő arról beszélt az asztalnál, hogy nyaranta minimum 9, de van, hogy 12 fellépése is van egy hétvégén. Amikor ezt kimondta, az asztaltársaság egy emberként kérdezett vissza, hogy „mennyi?!”

Picit éreztem azt, hogy olyan furán néztek rám. Senki nem tudja az én sztorimat, hogy én miben lehetek elfáradva, és nem is kérdezte senki

– mondta később a riportszobában.

Az est további részében Baby Gabi, Pély Barna és Bebe azokról az időkről kezdtek nosztalgiázni, amikor még nekik is sok fellépésük volt, mondván: annak idején meg sem kottyant nekik egy augusztus, ahol 50 koncertet nyomtak le.

Én egyszer éjszakázok, utána két napig nem kerek a sztori

– jelentette ki Pély Barna, miután azzal kezdtek viccelődni, hogy ma már jóval nehezebben indulnak neki egy-egy fellépésnek, mint korábban.

Ezt az öreg témát hagyjátok már

– kérte őket Halastyák, mire Baby Gabi arról kezdett beszélni, hogy 25 év múlva a rappernő is érezni fogja, amit ők.

– De emberileg én nem érzem azt, hogy annyira kikandikálnék, mert értem azt, amiről beszéltek…
– Nem is kandikálsz ki. Én egyet mondok neked: az, hogy mi azt gondoljuk, hogy idősebbek vagyunk, az annyi, hogy amikor már annyi bulin, meg annyi éven túl vagy, akkor majd megérted ezt az egész történetet. Hogy miért akarok kilenckor már aludni

– hangzott az eszmecsere, ami után Nemazalány később úgy fogalmazott:

Kioktatnak arról, hogy majd hogy lesz ez pár év múlva, meg húsz év múlva, meg ilyenek. Tök megértem, de ezt ők is végighallgatták egyszer, elég nekem is egyszer elmondani, nem kell folyton.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik