Szórakozás

Órabért kér a lányától a nagymama, hogy vigyázzon a saját unokájára

Az asszony még késedelmi kamatot is felszámolna, ha a szülők nem érkeznek időben a kisbabáért.

Különös történetről számolt be egy nő a Redditen, a bejegyzést a Mirror szúrta ki.

Azt írja, hogy megkérte az anyját, hogy vigyázzon a gyerekére, de az asszony közölte, hogy óránként 16 fontért (kb. 6800 forint) vállalja a felügyeletet. A 29 éves nőnek azért kellett segítséget kérnie, mert vissza akart menni dolgozni, de az édesanyja nem lelkesedett az ötletért.

Az anya álmában sem gondolta volna, hogy kiszámlázzák a szolgáltatást, szerinte ezt minden nagymamának ingyen kellene megtennie. Az anyukának ráadásul adósságai is vannak, amiért különösen nem jön jól neki az extra kiadás, édesanyjának pedig szerinte úgy sincs mit csinálnia, 64 éves, és többnyire otthon van.

Megtagadta, mondván, túl öreg, és már felnevelte a gyerekeit. Hozzátette, ha tényleg szeretném ezt a babát, akkor talán arra kellett volna gondolnom, hogy otthon maradok vele, amíg a párom dolgozik mint egy „hagyományos” családban

– írta az anya, akinek élettársával már gyermekük születése előtt is anyagi gondjaik voltak, például még a diákhitelt is fizetniük kell.

Amikor a fentieket elmagyaráztam anyámnak, azt mondta, hogy óránként 16 fontot számol fel nekem minden megkezdett óráért, amikor ellátja a babát, és plusz késedelmi díjat számol fel, ha késve érkeznénk a gyerekért

– írta.

A nő hozzátette, hogy sokkal olcsóbb lenne gyermekgondozásba adni a kisbabáját, de az is fontos neki, hogy ne idegenek között töltse az idejét.

A kommentelők között alig akadt olyan, aki együttérzett volna a nővel, a többség leteremtette, hogy miért vállal gyereket, ha nem tudja megoldani a felügyeletét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik