Kultúra

Alec Baldwin befejezte a tragikus lövésről elhíresült Rust forgatását

Santa Fe County Sheriff's Office / AFP
Santa Fe County Sheriff's Office / AFP

Elkészült a jeleneteivel így befejezte a Rust című western forgatását Alec Baldwin. A színész három és fél hete vette fel újra a munkát a filmen, most pedig két Instagram-poszttal is tudatta, hogy el is készültek mindennel. Az egyik kiposztolt fotón a filmbeli szereplőtársával, a tizennégy éves  Patrick Scott McDermott-tal látható, aki előtt a színész képaláírása szerint fényes jövő áll, a másikon pedig frissen borotválkozott arcáról lőtt egy szelfit, hozzáfűzve, hogy mennyire jó érzés volt neki végre levágni a szakállát, amit a film kedvéért növesztett meg.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Alec Baldwin (@alecbaldwininsta) által megosztott bejegyzés

A Rust ugyebár az a film, amelynek a forgatásán 2021 októberében Baldwin kezében egy jelenet próbája közben elsült a fegyver, eltalálva Halyna Hutchins operatőrt, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe, valamint megsebesítve a film rendezőjét, Joel Souzát is, aki könnyebb sérülésekkel megúszta az esetet. Mint azóta kiderült, valahogyan éles töltény került a fegyverbe, amit fegyvermesteri ellenőrzés után „hidegnek”, azaz vaktöltényt tartalmazónak, biztonságosnak minősítve adtak Baldwin kezébe. A színész a tragédia óta kategorikusan kitartott azon állítása mellett is, miszerint ő nem húzta meg a ravaszt, a fegyver magától sült el. A produkciós cég, Baldwin és a film fegyvermestere, Hannah Gutierrez-Reed ellen több per is indult a tragédiával összefüggésben, a színészt és a fegyvermestert gondatlanságból elkövetett emberölés vádjával is bíróság elé citálták, ám Baldwin ellen azóta ebben a perben ejtették a vádakat. Ezzel együtt az ügyészek annak idején azt nyilatkozták, hogy ettől még Baldwin nem feltétlen nyugodhat meg, ugyanis nem kizárt, hogy újabb keresetek fognak indulni a felelősségre vonásáért. Gutierrez-Reed ügyvédei arra számítanak, hogy ügyfelüket is felmentik majd, ám vele kapcsolatban még nem zárult le a nyomozás. Az emberölési peren túl fut másik per is, így például a stábtagok és a Hutchins család tagjai perelnek a nem biztonságos munkakörülmények miatt is. Egy korábbi per már lezárult, éspedig peren kívüli megegyezéssel, melynek részeként a lelőtt operatőrnő férje, Matthew Hutchins a film executive producere lett.

A Rust az 1880-as években játszódik Kansasben, és egy fiatal fiúról szól, aki szülei halála után arra kényszerül, hogy egyedül gondoskodjon magáról és öccséről. Baldwin a srácok nagyapját játssza, aki unokái segítségére siet, ám sorsa kétséges, mivel halálos ítélet van érvényben ellene, amiért véletlenül egy helyi farmer halálát okozta. Ugyan a forgatási munkákat befejezték, az a kérdés továbbra is nyitva maradt, hogy a filmet bemutatják-e valaha.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik