Élő Sport

Hosszabbításban szerezte meg első győzelmét a hokiválogatott a vébén

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI

A magyar jégkorong-válogatott kedden 3-2-re legyőzte a francia csapatot a jégkorong-világbajnokság tamperei csoportjában.

Nyitányként Dániától 3-1-es vereséget szenvedett Kevin Constantine együttese, majd az Amerikai Egyesült Államok ellen sem jött össze a pontszerzés. Ilyen előzmények után jött a franciák elleni találkozó, ahol esély mutatkozott a pontszerzésre. Óvatos játékot hozott az első harmad, de a felétől megélénkült egy kicsit. Nem sikerült betalálni emberelőnyből, ráadásul emberhátrányból gólt is kaptak a mieink, de még a szünet előtt Sebők önfeláldozóan bevetődve Stipsicz Bencéhez kotorta a pakkot, aki pedig a jobb alsóba bombázott.

A második harmadban a magyarok előtt adódott nagy lehetőség, de Terbócs elől sikerült elpiszkálni a korongot a franciáknak. Pár perccel később kettős emberelőnybe került a magyar válogatott, de nem tudta kihasználni ezt a hatalmas lehetőséget, túl lassan és körülményesen vezette támadásait. Miután kiegészültek a franciák, óriási tempót diktálva támadtak, Boudon egy kipattanót lőtt közelről a vas és Bálizs között a kapuba. Ezután is a franciák nyomtak, de egy okosan előre lőtt korong eljutott a támadó harmadba, Galló Vilmos pedig nagyon harciasan csapott le rá és hálóba lőtt.

Nagyon kevés helyzetet hozott a záró harmad, mindkét csapat óvatos volt egy kicsit, a kevés lövésből pedig nem esett gól. Mivel ebben a játékrészben sem találtak be a csapatok, biztossá vált a pontszerzés, de hatalmas lendülettel vetette magát harcba a hosszabbításban is a magyar csapat. Egy perc után Erdély Csanád egy az egy elleni lövését még védte Sebastian Ylonen, azonban nem sokkal később Bartalis István egy kipattanót a hálóba ütött, ezzel megnyerve a mérkőzést.

Végre felcsendült a magyar himnusz az idei hokivébén, sőt a nézők a székely himnuszt is elénekelték. Két pontot szerzett a magyar válogatott, amely kulcsfontosságú eredmény lehet a bentmaradáshoz.

Bartalis István győztes gólt ütött!

Erdély szólója után is tovább támadhattak a mieink, még egyet védett Ylonen, majd a kipattanót Bartalis a kapuba lőtte! Némi videózás után érvényes maradt a gól, megszerezte első győzelmét a válogatott a vébén!

2-2

Hatalmas helyzet maradt ki, Erdély kapott remek korongot, egy az egyben vitte rá a kapusra, de Ylonen védett.

2-2

Megyünk tovább! Öt perc hosszabbítás jön, három a három ellen játszik. Már az első bulinál kisebb birkózó szakkör alakult ki. Ez melós lesz!

Megvan az első pontunk a vébén

Nem esett gól a mérkőzésen, a dudaszó közben viszont volt egy kis kakaskodás. Nagyon óvatosak voltak a csapatok, kevés lövés is esett, így aztán nem meglepő, hogy gól sem jött. Az első pontunk tehát megvan, a franciák megint hosszabbításig húzták a döntést, na de kié lesz a második pont?

2-2

Időkérés! A mieink szépen nyomás alá helyezték az ellenfél kapuját az utolsó másfél percben. Sok idő nincs már, de a francia kapu előtt lesz a buli. Öt másodperc alatt jöhet-e a bravúr?

2-2

Bálizsnak kétszer is észnél kellett lenni, a jobb szélről ugyanis kétszer is magasan belőtték a korongot a franciák, amit a centerük kapu felé továbbított a levegőben. Szerencsére egyik sem akadt be.

2-2

Már csak öt perc maradt és úgy tűnik, kezdenek fejben fáradni a magyarok, mert megszaporodtak a saját harmadban eladott korongok száma.

2-2

Hatalmas a küzdelem a jégen, kevés a helyzet, kevés a lövés, annál több a harc. Nincs már sok a harmadból, egyelőre megtippelhetetlen, mi lesz.

2-2

Bálizs védései után a magyarok is megdolgoztatták Ylonent, hatalmas bravúrja viszont egyik kapusnak sem volt. Nagyon kiegyenlített a meccs.

2-2

Sajnos ezúttal sem sikerült élnünk az előnnyel, sőt a végén el is cserélte magát a magyar csapat és Bozon kis híján kapura is törhetett volna. Még épp időben beértek a védők.

2-2

Ismét emberelőnybe kerültünk, Fabre botja beakadt, a bírók pedig voltak annyira következetesek, hogy ezt befújják ugyanúgy, mint Stipsicz esetében az első harmadban.

2-2

Jöjjön a mindent eldöntő harmad! Bertrandé az első lövés, de Bálizs védeni tudott.

Bálizs már 20 védésnél jár

Ehhez persze kellett az is, hogy 22-12 legyen a lövések aránya, de Bálizs állja a sarat, 90 százalék fölötti védőhatékonysága imponáló. Sajnos ezzel szemben a bulikat 62 százalékban a franciák hozzák el.

Második harmad: 2-2

A második játékrészben a mieink előtt adódott nagy lehetőség, de Terbócs elől sikerült elpiszkálni a korongot. Pár perccel később kettős emberelőnybe került a magyar válogatott, de nem tudta kihasználni ezt a hatalmas lehetőséget, túl lassan és körülményesen vezette támadásait. Miután kiegészültek a franciák, óriási tempót diktálva támadtak, Boudon egy kipattanót lőtt közelről a vas és Bálizs között a kapuba. Ezután is a franciák percei következtek, ám a magyar küzdőszellem ismét lecsapott. Ezúttal Galló harcolt meg egy korongért, amit azonnal kapura is lőtt, Ylonen lepkés kesztyűjéről pedig a hálóba perdült a pakk. Ezután is inkább a franciák kezdeményeztek, kétszer is beszorultak a magyarok, de nagy lehetőséget már nem engedtek ellenfelüknek a mieink.

2-2

Megnyomták az utolsó percet a franciák, de Bálizs a helyén volt. Okosan játszott a magyar csapat, a döntés viszont az utolsó harmadra, vagy a hosszabbításra marad.

2-2

Mindkét csapat teljes létszámban, három perc sincs már a játékrészből és egy picit lassabb lett a ritmus. Valószínűleg mindkét fél szívesen pihenne már, hogy a harmadik harmadban döntse el a meccset. Szünetig viszont sok idő van még.

2-2

Páros kiállítás, bár ezt csak a bírók tudják, miért kellett lefújni. Stipsicz és Leclerc akadt össze, de nem tűnt úgy, hogy bármi kirívó történt volna. Négy a háromban jöhetnek a franciák.

2-2

Túlpörögte a meccset Szabó, a támadó harmadban a kelleténél erőszakosabban fogta ellenfelét.

2-2

Megint hamar jött az egyenlítő találat! Újra a küzdőszellem sikerének köszönhetjük a találatot, egy magasan szálló korongba piszkált bele kézzel Kiss Roland és egy francia, Galló pedig erőszakosan ellopta a pakkot a védő elől és azonnal lőtt is. Ylonen lepkés kesztyűjén csak megpattanva kötött ki a kapuban a pakk.

2-1

Komoly nyomás nehezedett Bálizs kapujára, de sikerült kivédekezni az emberhátrányos időszakot. A magyar kapusnak is több nagy védése volt, de a védők is alaposan kimerülhettek.

2-1

Stipsicz újra kiállítást kapott, ezúttal akasztás miatt. Előbb a vezetés, most meg ez…

2-1

Így fáj csak igazán az elherdált kettős előny, vezetnek a franciák. Bertrand egy az egy ellen nem tudta megverni Bálizst, de Boudon a kipattanót egy falatnyi résen lőtte be a vas és Bálizs válla közt.

1-1

Ez egy elszalasztott lehetőség. Nem tudta elég gyorsan járatni a korongot a magyar csapat, lövésekig eljutottunk, de Sofron és Fejes próbálkozásán kívül nem volt nehéz dolga a kapusnak, főleg a remek francia védelemnek hála. Ebben a két percben sokkal több lehetett volna.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik