Sport

Összejött az álomdöntő a kézi-vb-n

sterbik árpád (sterbik árpád, )
sterbik árpád (sterbik árpád, )

A házigazda Spanyolország Dániával mérkőzik meg a férfikézilabdázók világbajnokságának döntőjében.

A legutóbbi ezüstérmes Dánia Horvátországgal meccselt a péntek esti elődöntőben, az északiak pedig remek rajtjuknak köszönhetően hamar magukhoz ragadták az irányítást. A félidő felére rázódtak bele déli szomszédaink, így a szünetre háromra tudtak faragni a hátrányukból.

A fordulást követően benne volt a pakliban, hogy a horvátok kiegyenlítenek, ám a szélvészgyors dánok újra elléptek öt találattal, onnantól kezdve pedig már kézben tartották az összecsapást. Anders Egger kilenc találattal vezette döntőbe övéit, ezt a mennyiséget ráadásul tizenegy rádobásból érte el.

A dánok ellenfele a házigazda Spanyolország lesz, amely az eddigi legjobb világbajnoki szereplését produkáló Szlovéniát győzte le nagy csatában. Az ibériaiak ragadták magukhoz a kezdeményezést, majd biztos előnyt dolgoztak ki, azonban a szünet előtt csinált egy 5-1-es rohanást a szlovén csapat, amivel egyre olvasztotta hátrányát.

A második felvonásban azonban Szlovénia nem tudott mit kezdeni a spanyol fallal, amely nagyon jól zárt, ha pedig sikerült feltörni, akkor még mindig ott volt a meccs legjobbjának választott Sterbik Árpád, aki több nagy védést is bemutatott. A végét végül jobban bírták a spanyolok, akik 26-22-re nyertek.

A regnáló Európa-bajnok Dánia most jutott be története során harmadszor a vb-döntőbe, ám eddig egyszer sem tudott nyerni. Spanyolország egyszer volt eddig finalista, 2005-ben be is zsebelte az aranyat.

Eredmények – férfikézilabda-világbajnokság, elődöntők
Dánia-Horvátország 30-24 (14-11)
Spanyolország-Szlovénia 26-22 (13-12)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik