Pénteken hozott jogerős ítéletében 28 év börtönt szabott ki a Maros megyei ítélőtábla a dévai Szent Ferenc Alapítvány volt alkalmazottjára, aki az ügyészek szerint tíz éven keresztül rendszeresen és akadálytalanul bántalmazta szexuálisan és fizikailag a rábízott gyermekeket az alapítvány két Hargita megyei bentlakó otthonában. A Transtelex cikke szerint a 36 éves K. Sz.-t három kivételével az összes vádpontban bűnösnek találták, és a szabadságvesztés mellett az alapfokon kiszabott 790 ezer lejes kártérítést is ki kell fizetnie a sértetteknek.
Tavaly júniusi elsőfokú ítéletében a Csíkszeredai Bíróság minden vádpontban bűnösnek találta a volt nevelőt, és a maximálisan kiszabható harminc éves szabadságvesztésre büntette, vagyis a jogerős döntés csökkentette K. SZ. büntetését. A Transtelex birtokába jutott vádirat szerint a gondozó majdnem tíz éven keresztül, 2007 és 2017 között mintegy tucatnyi, gondjaira bízott gyerekkel követett el kegyetlenségeket két olyan gyerekotthonban, amelyekben dolgozott, és amelyeket a Böjte Csaba-féle Dévai Szent Ferenc Alapítvány tart fenn.
Böjte Csaba tavaly elismerte az alapítványa felelősségét a gyermekbántalmazási ügyben, a Magyar Hangnak az alábbiakat nyilatkozta ezzel kapcsolatban:
Mi Isten nevében fogadjuk be és neveljük a gyerekeket. Hatezer gyermeket neveltünk fel, a most napvilágot látott ügy pedig példa nélküli. A történtekben nekünk is van felelősségünk, azon vagyunk, hogy ilyesmi ne történhessen meg még egyszer.